Ezeket látta már?

Kinél és mi miatt alakulhatnak ki nagyobb eséllyel vérrögök? A kutatók elmondják

trombózis, mélyvénás trombózis, vérrög, visszér

Figyelemfelkeltő eredményeket hozott a nemrég megjelent kutatás, amely szerint egyeseknél nagyobb a trombózis kockázata.

Egy vizsgálat szerint az autoimmun betegségekben például reumás sokízületi gyulladásban, lupuszban szenvedő betegek szervezetében nagyobb eséllyel alakul ki trombózis kórházi tartózkodásuk alatt. A betegség szövődményei akár a beteg halálát is okozhatják.

Vérrögképződés esélye autoimmun betegeknél

Az Oxfordi Egyetem kutatói 45 év adatait vizsgálták olyan betegek esetében, akik immunológiai betegség miatt kerültek kórházba és kórelőzményükben nem szerepelt vénás trombózis, melynek legsúlyosabb szövődménye, amikor egy vérrög a tüdőbe kerülve érelzáródást okoz, vagyis tüdőembóliát, mely akár halálos következményekkel is járhat.

A betegeket immunológiai állapotuk szerint különböző csoportokba sorolták. A kontrollcsoport olyan betegekből állt, akik nem immunológiai természetű problémával, például csonttöréssel vagy kisebb sebészeti beavatkozás miatt kerültek kórházba. A kutatók szignifikánsan nagyobb arányban állapítottak meg vénás rögképződést az autoimmun betegek, különösen a lupuszban vagy az artériák göbös gyulladásában, szenvedő betegek között.

Trombózis autoimmun betegeknél: hogyan lehet megelőzni?

"Minden sebészeti beavatkozás növeli a vérrögképződés kockázatát. Az immunológiai betegek esetében ennek veszélye jóval nagyobbnak látszik." - nyilatkozta Dr. Michael Goldacre, a kutatás vezetője.

8 tünet, ami előre jelezheti a tüdőembóliát - olvasson tovább!

Dr. Goldacre kollégáival együtt úgy tartja, hogy az autoimmun gyulladásos betegségek növelik a trombózis hajlamot. Ha a további kutatások igazolják ezt a feltevést, véralvadásgátló terápiával talán megelőzhető lesz a tromboembólia kialakulása, kórházi kezelésük alatt.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Gyakran fáj a lába? Így ismerheti fel a visszértágulatot, érszűkületet

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#trombózis

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához