Az Emberi Jogok Világnapja elé

Betegségek
2010. december 08. 11:34
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Az Emberi Jogok Világnapja - ingyenes jogsegélyszolgálat. December 10-e az Emberi Jogok Világnapja. Sajnálatos tény, hogy bár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát már 1948-ban elfogadták, a mai napig vannak olyan pontjai, amelyek mindennapi alkalmazása hagy kívánnivalót maga után, többek között a pszichiátriákon is.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, amelynek célja feltárni és megszüntetni a pszichiátriákon elkövetett emberi jogi sérelmeket, 16 éve ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet, melyre azok jelentkezhetnek, akiket sérelem ért valamilyen pszichiátriai kezelés során. A tapasztalatok azt mutatják, a segítség létszükséglet, mert még mindig gyakran fordulnak elő a betegek személyiségi jogait durván megsértő pszichiátriai beavatkozások, különösen kényszerbeszállítások, kényszerkezelések

során.

Elég, ha a 2010-ben nagy port felvert kiskunhalasi ügyre gondolunk, ahol mostanáig a pszichiátriai otthon három dolgozója ellen emeltek vádat az ápoltak ellen elkövetett szemérem elleni erőszak, testi sértés és zsarolás miatt. A kiskunhalasi otthonban, csakúgy, mint más pszichiátriai otthonokban, a bentlakók egy része saját akarata ellenére kénytelen az otthonban leélni az életét, és elszenvedni különféle sérelmeket nap mint nap.

A 16 év során az alapítvány számtalan esetben tudott segítséget nyújtani, például amikor egy hölgy elektrosokk-kezelés következtében szinte teljesen megvakult, vagy amikor egy hölgy csuklását pszichiátriai kényszerkezeléssel akarták kezelni. Ezen a napon szeretnék még inkább felhívni erre a problémára az emberek figyelmét, illetve szeretnék kérni azokat, akiket sérelem ért, vagy tapasztalnak ilyet a környezetükben, jelentkezzenek, hiszen csak akkor szűnhet meg végleg az emberi jogok sárba tiprása, ha napvilágra kerülnek az elkövetők.

Az alapítványhoz fordulók adatait minden esetben bizalmasan kezelik. Az ingyenes jogsegélyszolgálatot a 06 1 342 6355-ös telefonszámon tudják elérni. Munkaidőn kívül üzenetrögzítő fogadja a hívásokat.

További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# általános egészségügyi téma# pszichés betegségek# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk