Ezeket látta már?

Lábszárfekély: egy különleges kezeléssel javul!

A légynyüvek alkalmazásával hatékonyan kezelhetők a cukorbajjal összefüggésben kialakult makacs lábszárfekélyek - derítették ki a Hawaii Egyetem kutatói, akik a módszerről egy chicagói tanácskozáson számoltak be.

A krónikus lábszárfekély esetében az orvosok kimetszik az elhalt, fertőzött szöveteket, hogy lehetővé tegyék a sebgyógyulást. A Hawaii Egyetem kutatói a honolului Kaiser kórház orvosaival karöltve a sebtisztításra a selymes döglégy (Lucilla sericata) nyüveit helyezték a fekélyre. Az eljárást 37 betegnél alkalmazták, akik között volt olyan is, akiknél a lábszárfekély több mint öt éve fennállt.

Lábszárfekély: egy különleges kezeléssel javul!

Az orvosok esetenként 50-100 nyüvet helyeztek a sebre, a férgeket 2 napig otthagyták, majd újakra cserélték. Az eljárást betegenként átlagosan ötször ismételték meg.

A kutatásokat irányító Lawrence Eron magyarázata szerint a nyüvek által kibocsátott nedvek "cseppfolyósítják" az elhalt szöveteket, amelyeket a férgek így már képesek elfogyasztani. A megtisztított sebben a nyüvek váladékának más komponensei indítják meg a sebgyógyulást, lehetővé téve egy speciális kötőszövet, úgynevezett granulációs szövet kialakulását.

A 37 résztvevő közül huszonegynél sikeres volt a terápia - megszűnt a fertőzés, a seb teljességgel megtisztult az elhalt szövetektől, és a fekély háromnegyedét befedő granulációs szövet alakult ki. Öt seb esetében az úgynevezett szuperbaktérium, az MRSA (meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus) okozta a fertőzést, ám a betegek mindegyikét sikeresen kikezelték a légynyüvek segítségével. Kilenc seb esetében az MSSA-kórokozót (meticillin-szenzitív Staphylococcus aureus) mutatták ki, közülük hatnál gyógyult be a seb. Sikeresen kikezelték a B. streptococcus-szal fertőzött tíz lábszárfekélyt is.

Gyors komment a vizsgálatokról...

Mielőtt a kedves Olvasó elszörnyedne...

Évek óta folynak vizsgálatok a légy-nyüvek (Lucilla sericata faj) terápiás alkalmazásával kapcsolatosan főként a diabétesz okozta érszűkület miatt kialakuló lábszárfekély kezelésében.

A Yorki Egyetem közlése (2009) szerint a lárva-terápia jelentős mértékben csökkentette a sebkimetszésig (debridement) tartó időszakot, és jól feltisztította a az artériás/vénás lábszerfekélyek sebes területét. Az egyik fő szempont a költség-hatékonyság volt egyébként.

forrás: Health Technology Assessment, 2009.

Némely betegnél az eljárás kudarcot vallott - az egyik páciensnél a lábszárfekély környékén kiterjedt gyulladás alakult ki, két beteg erősen vérzett, három további páciens csontfertőzéssel bajlódott.

"Természetesen, további kezeléseket is alkalmaztunk, de a sikeres sebgyógyuláshoz mindenekelőtt meg kell tisztítani a fekélyt, el kell távolítani az elhalt szöveteket és elősegíteni a granulációs szövet kialakulását. Ebben segítenek a nyüvek" - hangsúlyozta Lawrence Eron.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához