Ezeket látta már?

Az alkohol elősegítheti az emlőrák kiújulását

Jelentősen növeli az emlőrák kiújulásának kockázatát a menopauza utáni nőknél, ha heti 3-4 adagnál több alkoholt isznak - jelentették csütörtökön amerikai kutatók.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy az emlőrákkal diagnosztizált nők korlátozzák alkoholfogyasztásukat heti három adagnál kevesebb szeszes italra, különösen akkor, ha túlsúlyosak vagy elhízottak, mert ez a mennyiség még nem növeli a rákkockázatot.

Korábbi tanulmányok igazolták már, hogy az alkoholfogyasztás eleve növeli az emlőtumor esélyét, azt viszont kevéssé vizsgálták eddig, hogy a daganat terápia utáni visszatérését miként befolyásolja az alkohol.

Marilyn Kwan oaklandi kutató az Amerikai Rákkutató Egyesület San Antonió-i találkozóján ismertette eredményeit. Kwan csoportja 1900 olyan nőt vizsgált, akik 1997 és 2000 között diagnosztizált, kezdő stádiumú, ám invazív mellrákjukat túlélték.

A páciensek egészségi állapotát nyolc évig követték. A felmérés eredménye szerint azoknál a nőknél, akik heti három-négy adagnál több alkoholt fogyasztottak, 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel újult ki az emlőrák.

A vizsgált nők fele számolt be arról, hogy szokott bort, sört vagy tömény italt inni, az ő kockázatukat hasonlították össze azokéval, akik saját bevallásuk szerint nem fogyasztottak alkoholos italokat.

Kwan elmondta, hogy a rákkiújulás valószínűsége az alkoholfogyasztás mértékével párhuzamosan emelkedett. Az alkohol hatással lehet a szervezetben keringő ösztrogén szintjére, márpedig a mellrákok egy része kapcsolatban van e hormon koncentrációjával.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához