Ezeket látta már?

Bőrrák rejtett jelei: ezeket az elváltozásokat nehezebben veheti észre

bőrdaganat bőrrák jelei: tünetei elváltozások

A bőrgyógyász elmondja, milyen elváltozások lehetnek gyanúsak.

A rosszindulatú bőrdaganatoknak több típusa is létezik. Ezek azért is jelentenek veszélyt, mert könnyen összetéveszthetők apróbb sérülések nyomaival, vagy pigmentfoltokkal, így szűrővizsgálat nélkül felismerésükre már csak a szövődmények megjelenésekor kerül sor.

Nem pigmentált rosszindulatú bőrdaganatok veszélyes formái

A melanomáról sokat lehet hallani és olvasni is, egyre többen vannak, akik már azt is tudják, hogy nemcsak az anyajegyeiken tapasztalt elváltozások jelentenek veszélyt, hanem bárhol a bőrön megjelenhetnek daganatra utaló tünetek – számolt be tapasztalatairól dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrkő Központ orvosa.

Amíg azonban egy észrevehetően megnőtt, esetleg kisebesedett vagy újonnan keletkezett anyajegy miatt rövid időn belül orvoshoz fordulnak a betegek, a kevésbé látványos, laikusok számára talán nem feltűnő elváltozások sokáig lappanghatnak. Pedig ezek az ártalmatlannak tűnő jelek is komoly kórképeket jelezhetnek.

Évente kellene résztvenni anyajegy szűrésen Évente kellene résztvenni anyajegy szűrésen Forrás: EgészségKalauz

Bazalióma

  • élet során ismétlődően elszenvedett, nagydózisú UV sugárzás okozza, napnak kitett bőrterületen jelenik meg
  • lassan növekvő, kisebesedő gyöngyházfényű folt vagy növedék
  • gyakran nem gyógyuló "seb" formájában észlelik
  • ha kezeletlen marad, kifekélyesedhet és roncsolja a mélyebb szöveteket
  • kezelést követően kiújulhat
  • általában nem ad áttétet

Napfény okozta (aktinikus) keratózis

  • rákmegelőző állapot,
  • élet során a hosszú ideig fennálló napártalom okozza
  • főként a napnak kitett testrészeken fordul elő - hajas fejbőr hajhiányos területein, füleken, orron, orcákon, dekoltázs területén, kézfejeken, felkarokon
  • érdes, durva felszínű, hámló vörös foltként jelentkezik,
  • kezeletlen esetben laphámrák alakulhat ki belőle

Laphámrák (spinalioma)

  • aktinikus keratosisból fejlődhet ki
  • a melanomával szemben a kialakulásának kockázatát nem a leégés, hanem a rendszeresen napon eltöltött hosszú idő növeli meg,
  • főként a napnak kitett testrészeken fordul elő,
  • erősen hámló, gyulladtnak tűnő képződmény, nem gyógyuló seb látszatát kelti, mely kifekélyesedhet, váladékozhat. Felszínén vaskos pörk jelenhet meg, felszíne vérzékennyé válhat.
  • immungyenge állapotban gyakori
  • belső szervekbe áttétet adhat

Biztonságot csak az évente elvégzett szűrővizsgálat ad

Ma már senkinek sem kell találgatnia, hogy a bőrén tapasztalt elváltozás ártalmatlan tünet, vagy esetleg valamilyen komoly betegséget jelez. Évente egyszer mindenkinek érdemes anyajegy szűrésen részt venni, ahol a szakember a teljes testfelületet átvizsgálja. A teljes testtérképes anyajegyszűrés kettős biztonságot nyújt: a vizsgálatot végző orvos munkáját egy olyan szoftver is segíti, amely képes az újonnan megjelenő elváltozásokat jelezni a korábbi dokumentált állapothoz képest.

Az anyajegyek vizsgálatában tapasztalt szakember így a teljes testfelületet tudja átvizsgálni, a gyanús elváltozásokról pedig egyesével video-dermatoszkópos képet készíteni, ami lehetővé teszi az egyes léziók részletes összehasonlítását a kontrollvizsgálatok során. A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálat azért fontos, mert ha az elváltozásokat korai stádiumban felismerik, eltávolításuk után nagyobb eséllyel érhető el teljes gyógyulás.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Íme a legegyszerűbb módszer, amivel időben felismerheti a melanómát

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

melanóma

Forrás: Anyajegyszűrő Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához