Ezeket látta már?

Ingyen védelem az áttétes rák ellen: ezen a szokáson nagyon sok múlhat!

rák daganat, áttét, kutatás, mozgás, sport, testmozgás

A Tel Avivi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a mozgás csökkenti a belső szervekben a daganatos sejtekben a rendelkezésére álló glükózmennyiséget, ami redukálja az áttétképződés kockázatát.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt egy tanulmányról, ami a mozgás és a rák közötti kapcsolatot vizsgálata:

"Csodaszer az áttétes rákok kialakulása ellen? Ha gyógyszerről írnék akkor nagy szenzáció lenne, de mivel a mozgásról írok, gyanúm szerint többen tekintik komolytalannak a témát, mert hát a gyóccer, na csak az a tuti, az megvált minden bajtól, a többi komolytalan és fárasztó, csak gyóccer legyen és pénz rája, havi több tízezer forint, mozgás, fogyás és egészségesebb életmód helyett, mert az drága. De mégis, a Tel Avivi Egyetem kutatói szerint 20 éves távlatban 72%-kal csökkentheti az ilyen rákok kockázatát a rendszeres nagyobb intenzitású aerob mozgás, mint a kocogás, a kerékpár vagy az úszás a nem sportoló emberekhez képest.

Állatkísérletekben is kimutatták ezt a hatást, és ennek okaként azt állapították meg, hogy a mozgás csökkenti a belső szervekben a daganatos sejtekben a rendelkezésére álló glükózmennyiséget, ami redukálja az áttétképződés kockázatát. "

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Testmozgás

Forrás: Egészségügyi szakirodalmi tallózó
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához