Ezeket látta már?

Hatásos lehet az áttétes mellrák kezelésében az AstraZeneca új gyógyszere

mellrák

Az Enhertu rákgyógyszer javítja az áttétes mellrákban szenvedők túlélési esélyéit - közölte a készítmény gyártója, az AstraZeneca.

Az Enhertu rákgyógyszer jelentősen segít azoknak a nőknek, akik mellrák egyik nehezen kezelhető típusában szenvednek. Az AstraZeneca hétfőn jelentette be, hogy azoknak az áttétes emlőrákos betegeknek az esetében, akiknek a szervezetében alacsony volt HER2 nevű fehérje, az Enhertu javította a túlélési esélyeket, és lassította a betegség lefolyását. - írja a vg.hu.

Ígéretes eredmények

Az Enhertu az úgynevezett antitest-gyógyszer konjugátum-gyógyszerek (ADC) közé tartozik. Az ilyen típusú rákgyógyszereknek az a legfőbb előnye, hogy a csak a daganatos sejtekbe juttatja a gyógyszer-hatóanyagot, így nem károsítja az egészséges szöveteket.

Érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálatban olyan alacsony HER2-értékű páciensek vettek részt, akiknél a daganat más szervekre is átterjedt. A kutatók azon a véleményen vannak, hogy a jövőben a gyógyszert a betegség korai stádiumában is lehet majd alkalmazni, így akár több százezer új páciensen segíthet majd az Enhertu.

A javulás szignifikáns volt a standard kemoterápiával összehasonlítva – közölte a vállalat, majd megjegyezték, hogy a részletes vizsgálati eredményeket a későbbiekben egy orvosi konferencián ismertetik.

Az Enhertu klinikailag hatásosabbnak bizonyult a Roche antitest-gyógyszer konjugátum-gyógyszerével, a Kadcylával szemben azoknál a mellrákban szenvedő nőknél, akiknél magas volt a HER2 sejtreceptor szintje. Így engedélyezték a gyógyszert 2019 év végén. A készítmény gyomor-, tüdő- és vastagbélrák kezelésénél is tesztelik.

A mellrák gyakori tünetei - ezekre a jelekre érdemes figyelni

1. Mellben vagy hónaljban kitapintott csomó

A mellrák leggyakrabban észrevehető jele egy a mellben, a hónaljban vagy a kulcscsont alatti területen kitapintható csomó, amely a legtöbb esetben nem jár fájdalommal.

Csomó van a mellében? Ebben az esetben azonnal menjen orvoshoz! Olvasson tovább!

2. Valamelyik mell, vagy egy részének duzzanata

Mellünk a menstruációt megelőző napokban, vagy várandósság alatt is megduzzadhat, tapintása fájdalmas lehet, azonban melleink alakjának/méretének szokatlan megváltozása, vagy a két mellünk között hirtelen kialakuló asszimetria a mellrák jele lehet. A mellek méretének hirtelen csökkenésére is fontos odafigyelnünk.

3. A bőr textúrájának megváltozása

Bőrünk szabad szemmel látható, vagy kitapintható megváltozása, irritációja is jelezhet számunkra. Gyakori a szakértők által narancshéj tünetnek nevezett elváltozás, amikor a mell bőrén a narancs héjára emlékeztető kis gödröcskék jelennek meg, a pórusok jól láthatóan kitágulnak.

4. Piros folt vagy kiütés a mell bőrén és/vagy a mellbimbó körül

Bőrünk textúrájának változása mellett a mellen megjelenő foltok, vagy a mellbimbó kivörösödése, megvastagodása is utalhat emlődaganatra.

5. Mellbimbó fájdalma, megváltozása

Mellrákra utalhat, ha saját magunkhoz képest megváltozik mellbimbónk. Ha szokatlan fájdalom lép fel, ha mellbimbónk befelé fordul, helyzete, alakja vagy színe megváltozik, mihamarabb forduljunk orvoshoz.

6. Mellbimbó váladékozása

Várandósság és szoptatás időszakában normális a mellbimbók váladékozása, azonban ezek hiányában komoly problémát jelezhet. A mellbimbó pirosas, zöldes vagy szagos nedvedzése a mellrák mellett akár az agyalapi mirigy megbetegedésére is utalhat.

7. Fájdalom jelentkezése a mellben vagy a hónaljban

A mellrák láthatatlan és kitapinthatatlan tünettel is jelentkezhet. Ha ciklusunkkal összeegyeztethetetlen, nem múló fájdalmat tapasztalunk mellünkben vagy hónaljunkban érdemes orvoshoz fordulnunk.

Forrás: vg.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához