Ezeket látta már?

A prosztatarákot meg lehet előzni? Ezt tanácsolja az urológus szakorvos

prosztatarák megelőzése urológus

Bár a leggyakoribb daganatos megbetegedések közé tartozik, a korán felismert prosztatarák jó eséllyel gyógyítható.

Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.

A megfelelő életmód védőfaktor

A prosztatadaganattal diagnosztizált férfiaknak sokkal jobbak a túlélési esélyei, mint például bizonyos szívbetegségek esetén – áll a Harvard School of Public Health kutatásában. A tanulmányból az is kiderül, hogy az egészséges életmód nagyon fontos szerepet játszik a prosztatarákból való felépülésben és a megelőzésben is. Csak az Egyesült Államokban évi több, mint 180 ezer férfi szembesül a prosztatarákkal, (hazánkban pedig évente 4000 férfi kap ilyen diagnózist) a kutatók pedig remélik, hogy az eredményeik még erősebben fogják sarkallni őket, hogy váltsanak egészségesebb életvitelre. Ez ugyanis nem csak a magának a betegségnek javítja a gyógyulási kilátásait, de az élethosszt és az életminőségét is pozitívan befolyásolja

Íme, az 5 legjobb tanács

A prosztatarák megelőzésében, kezelésében az életmód egyes elemei és a tudatosság is fontos szerepet játszanak. Mit tehetnek tehát a férfiak a megelőzéséért, a korai felismerésért és a gyógyulásért?

1. Felelősségteljes partnerkapcsolat

A gyakori partnerváltás (főként védekezés nélkül) komoly rizikófaktor, hiszen ekkor is kerülhetnek gyulladást okozó baktériumok a húgycsőbe.

2. Rendszeres fizikai aktivitás

A rendszeres mozgás sokféle daganatos betegség megelőzésében játszik szerepet, a kezelés előtt vagy a kezelés után rendszeres fizikai aktivitást végző daganatos betegeknek pedig 40%-kal nő a túlélési esélye a nem mozgó betegekéhez képest. A prosztatabeteg férfiak számára a medencefenék izmait a tervezett műtét vagy sugárkezelés előtt is érdemes célzottan edzeni, mert ez a beavatkozás utáni rehabilitációt is gyorsíthatja.

3. Étrendbeli tudatosság

A fő irányelvek közé tartozik az alkohol, főként a tömény szeszek kerülése, a csípős, fűszeres ételek visszaszorítása, a telítetlen zsírsavak beillesztése az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. Közismertek a tökmag és a kisvirágú füzike jótékony hatásai.

4. A prosztata rendszeres kiürítése

Az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású.

5. Évenkénti urológiai szűrés

A szakemberek szerint a korai felismerésben jelentős szerepe annak, hogy már az első tüneteknél orvoshoz forduljanak a férfiak. Fel kell figyelni a vizelési nehézségekre, a növekvő gyakoriságra, esetleg a fájdalomra, véres vizeletre. 45 év felett azonban tünetek nélkül is fontos az éves urológiai szűrés.

- A véranalízis során végzett PSA, vagyis prosztata-specifikus antigén teszten kívül nagyon fontos a tapintásos vizsgálat. Ilyenkor a végbélnyíláson keresztül tapintjuk ki a prosztatát, és szükség esetén nyomással kipréselünk egy kis folyadékmintát is. Ebből bakteriológiai elemzés készül, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. Ha a vizsgálatkor fokozott érzékenység jelentkezik, az akár gyulladásra is utalhat – mondja dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa.

- Fontos lehet még a vizeletáramlási vizsgálat és az ultrahangos képalkotás is, ez utóbbi hason át vagy a végbélen keresztül is történhet. Utóbbi esetben az ultrahang készülék egy speciális tartozéka segítségével igen részletesen tanulmányozhatjuk a prosztata állományát. Már kis elváltozásokat is felfedezhetünk, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy ezek jó- vagy rosszindulatúak, ezért eltérés esetén további kivizsgálásoknak kell következniük.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Húgyhólyagrák: nem csak véres vizelettel jelezhet a tumor

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#húgyhólyagrák

Forrás: Urológiai Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához