Ezeket látta már?

Komplex onkológiai centrum indul

Komplex, a daganatos ellátás minden szintjét magába foglaló centrum létrehozását tervezi a budapesti Semmelweis Egyetem.

Tulassay Tivadar professzor, az intézmény rektora csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy az egyetem felkészült egy ilyen centrum megvalósítására, de kormányzati segítség nélkül azt nem tudja megvalósítani. Az 1,9 milliárd forintot igénylő beruházás legnagyobb tétele egy sugárterápiás berendezés lenne, amely önmagában 1,4 milliárdba kerül - tette hozzá.

Komplex onkológiai centrum indul

A rektor szerint az egyetemi klinika, amely egyben képzőhely is, képes és alkalmas egy ilyen komplex centrum létrehozására, ahol a betegek személyre szóló segítséget kapnak, és a többi között nem kell leleteikkel bolyongani az ellátóhelyek között.

Az elképzelések szerint a klinikai központban szorosan együtt fog dolgozni a patológus, a sebész, az onkológus, a sugárterápiás szakember és a medikus, aki a tervek szerint végigkíséri a beteget a különböző terápiás folyamatokon, napi kapcsolatban van a pácienssel. A tervek szerint a medikusi, szigorló orvosi segítés a gyakorlati képzés része lenne, kreditpontokért.

Az egységes protokollok és a tervezett, szabályozott betegutak bevezetése mellett minden, a klinikán kezelt beteg egy úgynevezett onkocardot kapna. A kártya a beteg adatain kívül az összes leletét, a vizsgálat idejét és eredményét tartalmazná.

Matolcsy András, az I. számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet igazgatója, egyetemi tanár elmondta, hogy a gyermekonkológiában már évek óta működik az egységes ellátás, s a rendszer hatékonysága a gyógyulási statisztikákban is kimutatható.

Tulassay Tivadar hozzátette, hogy nem egy új rendszerről van szó, csak a meglévő kapacitás és szaktudás egy helyre való integrálásáról.

A Semmelweis Egyetem évente huszonkétezer daganatos beteget lát el.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához