Ezeket látta már?

Méhnyakrák: ezzel lehet megelőzni a daganat kialakulását

méhnyakrák, jelei, tünete, fájdalom

November 17-én világszerte a méhnyakrák megelőzéséért indult kampány.

Itthon a Mályvavirág Alapítvány dolgozik azon, hogy minél több nőhöz eljusson az információ: a méhnyakrák megelőzhető.

A méhnyakrák megelőzhető: oltással és korai felismeréssel

A méhnyakrák az egyetlen nőgyógyászati daganat, amit oltással meg lehet előzni, illetve órási hangsúly van a korai felismerésen. A Nool.hu-nak Kreicsi Mária, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke, valamint a megyeszékhelyen működő Mályvavirág Pont vezetője nyilatkozott:

– A méhnyakrákot megszüntetheti a világ és ezt ideje is megtenni. Az ügy jelentőségét mutatja az is, hogy még a COVID-19 járvány jelentette veszélyhelyzetben is támogatják e kezdeményezést a világ országai. A WHO, azaz a World Health Assembly hivatalosan bejelentette: elindítja november 17-én az úgynevezett megszüntetési kampányt. Ennek keretében egyebek mellett Amerika, Európa, Afrika, Dél-Ázsia és a Csendes-óceán országaiban helyi eseményeken ünneplik az indulást.

Az Egészségügyi Minisztériumok aznap szűrővizsgálatokat, míg a betegtámogató csoportok helyi megbeszéléseket szerveznek. Az eseményt a világ minden régiójában azok a nők fogják megnyitni, akik túlélték a méhnyakrákot. Emellett pedig – sok minden más mellett – a műemlékeket és az épületeket a méhnyakrák tudatosságának színével, a kékeszölddel fogják megvilágítani világszerte – mondta Kreicsi Mária, hozzátéve – A cél nem más, minthogy 2030-ig minden országban megvalósuljon 90 százalékos Human Papilloma Vírus (HPV) átoltottság, illetve a szűrési megjelenés legalább 70 százalékos legyen.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához