Mennyit ér egy élet? És mennyit tudunk adni érte?

Ha egyszer tény, hogy az ország nem tud mindent megvenni és megadni a betegeknek, mi alapján dönthető el, hogy az egészségügyben mire költsünk és mire ne? Keményebben fogalmazva: kire költsünk és kire ne? A Rákgyógyítás magazin erre a kérdésre várt választ orvosprofesszortól, közgazdásztól, bioetikustól és egészségbiztosítási vezetőtől – s kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére is.

Mennyi pénzt adjunk egy emberéletért?

Miközben az orvostudomány évről-évre újabb módszerekkel és gyógyszerekkel áll elő, amelyekkel a korábbinál jobb életkilátásokat és életminőséget képes biztosítani a betegeknek, világszerte egyre nagyobb gond az ellátás finanszírozása. Magyarországon is napi probléma az egészségügy válsága, ezt a betegek és családtagjaik is a saját bőrükön érzik, hiszen folyamatosan szembesülnek az ambulanciák zsúfoltságával, a kórtermek állapotával, az orvosok és ápolók leterheltségével, a gyógyszerekhez való hozzájutás korlátozottságával, a térítési díjak drágulásával.

– Mennyi pénzt adjunk egy emberéletért? – teszi fel az alapkérdést dr. Gulácsi László közgazdász, a Corvinus Egyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának docense. Azért fogalmaz így, mert amint mondja, nem az a kérdés, mennyit ér egy emberélet, hanem az, hogy az ország, ahol élünk, mennyit tud érte kifizetni.

A legtöbbször erről nem beszélünk nyíltan, pedig ezek napi szintű kérdések a betegellátásban. Ha egy betegnek egy 5 millió forintba kerülő gyógyszeres terápiával meg lehet hosszabbítani az életét 5 évvel, akkor azt kigazdálkodjuk-e a közösből? Erre talán még egyértelmű választ remélhetünk. De mi a helyzet, ha egy 5 millió forintos kezeléstől az várható, hogy a beteg 5 hónappal él tovább? És ha csak 5 hetes a túlélési előny, netán 5 napos? Hol a határvonal, amíg még magától értetődő az igenlő válasz, s mikortól lehet nemet mondani? És ki mondjon nemet?

Ütköznek az érdekek

– Az egyén és a közösség érdeke mindig szembekerül egymással. Minden beteg és a családja azt szeretné, hogy pénzbeli korlát nélkül megkapjon minden elérhető gyógyszert, terápiát, eszközt és komfortot. A közösség érdeke pedig az, hogy a rendelkezésre álló pénzt a lehető leghasznosabban költsék el – magyarázza Gulácsi László.

Világszerte nagyon komoly számításokat végeznek arról, hogy egy adott betegre mennyit ésszerű költeni. Ennek eldöntéséhez pontosan ismerni kell(ene) a lakosság egészségi állapotát, a különféle betegségek előfordulásának arányát, az egyes intézmények, osztályok, sőt orvosok teljesítményét. Az objektív mutatószámok mellett azt is fel kell térképezni, a lakosság milyen fontossági sorrendet tart elfogadhatónak: fogászati ellátás vagy gyógyfürdő fejlesztés, gyógyászati segédeszközök vagy hospice szolgálat kerüljön előbbre? A közeljövőben egy nemzetközi kutatóprogram keretében egyébként éppen ezt igyekeznek majd felmérni: kétezer emberrel készítenek interjút idehaza is, hogy kiderüljön, mi magyarok mire költenénk inkább, ha ránk lenne bízva a kasszakulcs.

Gulácsi László szerint a gyógyulásban az esélyegyenlőség sosem valósul meg.

– Tételezzünk fel két vastagbélrákos beteget, akiknek azonos az életkoruk és a betegségstádiumuk, mindkettőjüket ugyanaz a kiváló sebész operálja, megkapják az elérhető legjobb gyógyszereket, majd hazaengedik őket. Egyikőjükért autó jön, hazaviszi a felesége a kényelmes házába, vitaminokkal látja el, minden nap friss zöldségekből és gyümölcsökből készítenek neki ebédet és a betegség alatt kieső jövedelmüket pótolja az életbiztosításuk. A másik beteg három átszállással hazabuszozik a falujába, az ő felesége is otthon van, mert mindketten munkanélküliek, s mivel kevés a tüzelőjük, csak akkor gyújtanak be a kályhába, ha már mínusz tíz fok alatt van odakint a levegő. Kinek a nagyobb az esélye a gyógyulásra? – világít rá a közgazdász arra, hogy az egészségügyi ellátás csak az egyik tényező, amely befolyásolja egy beteg életkilátásait.

A cikk folytatását lásd a oldalon!