Ezeket látta már?

Mobiltelefon és agydaganat - mi az igazság?

Betegségek
2011. július 06. 10:02
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Nincs bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a mobiltelefonok használata és az agydaganatok között - állapította meg tanulmányában egy brit, amerikai és svéd szakértőkből álló bizottság, miután áttekintette korábbi, a témára vonatkozó kutatások eredményeit.

A szakemberek hozzátették, hogy nem találtak olyan biológiai mechanizmust, amellyel a mobiltelefonokból származó rádiójelek tumort váltanának ki.

mobilhivas-280x200-d00000492b9b1100b193c

Forrás: Medipress


"Bár marad némi bizonytalanság, az összegyűlő bizonyítékok tendenciája egyre inkább a feltételezés ellen szól, miszerint a mobiltelefonok használata agydaganatot okozhatna felnőtteknél" - írták a szakértők az Environmental Health Perspectives című szakfolyóiratban.

A mostani tanulmány alig egy hónappal követi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) döntését, amelyben "az emberre esetlegesen rákkeltő" kategóriába sorolták a mobiltelefonokat.

Anthony Swerdlow, az új kutatás vezetője, a brit Rákkutatási Intézet munkatársa úgy véli, hogy a két álláspont nem feltétlenül mond ellent egymásnak, mert az IARC szakértőinek egy előre meghatározott kockázat-besorolási rendszerbekellett beilleszteniük a mobiltelefonokat.

"Mi egyszerű nyelven próbáljuk elmondani, amit az összefüggésről gondolunk. Ők (az IARC) egy előre meghatározott osztályzási rendszer alapján próbálták minősíteni" – magyarázta Swerdlow.

Ugyanebbe a kockázati kategóriába tartozik az IARC-nál például az ólom, a konzervált (savanyított) zöldség és a kávé is.

Az eddigi legnagyobb tanulmányban 13 ezer mobilhasználót tíz éven át követtek nyomon. Ennek eredményeként sem találtak egyértelmű választ arra, van-e kapcsolat a mobiltelefon használata és a rák között.

A kutatás utalt egy esetleges kapcsolatra a túlzott mobilhasználat és az agydaganat egy ritka, de gyakran halálos kimenetelű fajtája, a glióma kialakulása között. Swerdlow és munkatársai újra áttekintették és elemezték a vizsgálat eredményeit. Eközben olyan módszertani problémákra bukkantak például, hogy sok évre visszamenően kellett emlékezniük a kikérdezett embereknek arra, hogy egykor mennyit mobiloztak.

Több országban elvégzett, más tanulmányok nem mutatták jelét annak, hogy az agydaganatok száma emelkedett volna az 1980-90-es évek óta, amikor a mobiltelefonok használata elterjedt.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# agytumor # általános egészségügyi téma # Daganatos betegségek # életmód

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés