Ezeket látta már?

Petefészek- és méheltávolítás egyszerre?

Kivegyék-e a petefészkeket is méheltávolításkor? Azoknál a hölgyeknél, akinél méheltávolítás kapcsán petefészkeit is kiveszik, kisebb valószínűséggel alakul ki petefészekdaganat, ugyanakkor nem emelkedik a szívbetegségek kockázata, csípőtörések száma és egyéb rákos megbetegedések valószínűsége sem.

Amerikai kutatók 250 ezer, menopauzában lévő 50 és79 év közötti nő adatát elemezték, akiknek méhét eltávolították, és családjában nem fordult elő petefészekrák. 56 százalékuknak petefészkeit is eltávolították a műtét alkalmával: ez ugyanis a leggyakoribb nőkön végzett nagyműtét Amerikában. 79 százalékuk ezt követően hormonpótló kezelésben (HRT) részesült.

Petefészek- és méheltávolítás egyszerre?

Az eredmények nem egyeznek meg a Nurses' Health Study eredményeivel, ahol kapcsolatot találtak a petefészekeltávolítás és a szívbetegség kockázata között, továbbá a rákos halálozás, valamint az összhalálozás között. A korábbi vizsgálat 24 évig tartott (a jelenlegi csak nyolc évig) és alacsonyabb volt a vizsgált betegek átlagéletkora is (51 és 63 év). "Az eredmények nem egybehangzóak" - véli Dr. Vanessa Jacoby, a Kalifornia Egyetem (San Francisco) szülészet-nőgyógyászat docense. "Egyelőre nincs jó válasz arra, hogy bent hagyjuk-e a petefészkeket méheltávolításkor vagy sem. Ezzel kapcsolatban további kutatásokra van szükség." A közlemény az Archives of Internal Medicine folyóiratban jelent meg.

Az USA-ban évente 600 ezer méheltávolítást végeznek, leggyakrabban miómák (jóindulatú méhdaganatok) és rendellenes vérzés miatt. Ilyenkor a 40 évet betöltött pácienseknek rutinszerűen felajánlják a petefészkek eltávolítását is, hogy megelőzzék a petefészekrák kialakulását, ami ugyan csak a nők 1,4 százalékát érinti, de igen magas a halálozási aránya. A módszer egyre kevésbé népszerű, mert csökken a hormonpótló kezelések száma is, mert azt kapcsolatba hozták a rákos- és szívbetegségek kockázatának emelkedésével éppúgy, mint a stroke gyakoriságának emelkedésével.

A vizsgálatok a petefészkek bennhagyása esetén a csontritkulás csökkenését igazolták, az új vizsgálat szerint azoknál, akinél kiveszik a petefészkeket, sem kell magasabb kockázattal számolni. Valójában azok között, akiknek bennmarad a petefészke, kisebb százalékban számolnak be petefészekrákról, mint azoknál, akiknek nem volt ilyen műtétje.

A vizsgált 25 448 nő között, akinek petefészkeit is eltávolították, kicsit magasabb volt a magas vérnyomás és az anginás panaszok valószínűsége, de nem nőtt a szív-érrendszeri megbetegedések, mint például a szívinfarktus, a stroke vagy a tüdőembólia kockázata.

"Még azok között a nők között is, akiknek családjában nem fordult elő petefészekrák, is döntöttek úgy, hogy távolítsák el petefészkeiket, elsősorban emlőrákos megbetegedések miatt" - mondta el Dr. Elizabeth Poynor, a Lenox Hill Kórház (New York) onkológusa. "A petefészkek eltávolítása csökkenti az emlőrák kialakulását, főleg a magas kockázatú csoportban, van ugyanis összefüggés a két betegség között".

Annak ellenére, hogy a vizsgálatba bevont nők többsége hormonpótló kezelést kapott látszólag minden mellékhatás nélkül, Poynor mégsem nem javasolja a kezelést. "A hormonpótló kezelés és a petefészkek bennhagyásának megítélése egyénre szabottan kell megtörténjen" - nyilatkozta. "Az orvos fő feladata, hogy betegét kellő mennyiségű információval lássa el, hogy az a lehető legjobb döntést hozhassa meg. Az új adatok ismét bizonyítják, hogy egyértelmű, széleskörű következtetéseket nem olyan könnyű levonni a témában"

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához