Ezeket látta már?

Prosztata Napok 2010

A Magyar Urológusok Társasága idén ötödik alkalommal rendez országos szűrést a prosztata-betegségek, de mindenekelőtt a prosztatarákos elváltozások felderítésére, illetve a potenciazavarok visszaszorítása érdekében.

A szakma nemzetközi szervezete, az Európai Urológusok Társasága – a kontinensen szeptember közepén megrendezésre kerülő, a prosztata-tudatosság erősítését megcélzó kampányok fél évtizedes történetét tanulmányozva - a résztvevők számát, a vizsgálatok komplexitását, a pácienseket támogató információs rendszert tekintve "unikálisnak" minősítette a 2005 óta zajló magyarországi felvilágosító és szűrő programokat. A "magyar urak" tehát az Európában legsikeresebbnek ítélt Prosztata Napok 2010 keretében szeptember 13. és 18. között 20 intézményben jelentkezhetnek vizsgálatokra telefonon történő, előzetes bejelentkezés alapján.

Prosztata Napok 2010

"A prosztatarák-szűrés 20%-kal csökkenti a halálesetek számát" - állapítja meg a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya (ERSPC), amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban mortalitást okozó betegségének legsúlyosabb következményétől.

Nem véletlen tehát, hogy a Prosztata Napokon idén is a PSA mérésé lesz a főszerep. A PSA (=prosztata specifikus antigén) vérben jelenlévő mennyiségéből az urológusok - az egyéb vizsgálatokkal összevetve - következtetni tudnak a dülmirigy rosszindulatú elváltozására. Ha ezt a rákfajtát korai stádiumában diagnosztizálják - ezt igazolja a 19 éven át 162 ezer 55-69 közötti, európai férfi bevonásával megtörtént ERSPC is - a legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén "prosztata hétté" bővül a rendezvénysorozat. A legtöbb megyeszékhely központi kórházaiban szerveznek szűrést az urológusok a 13-val kezdődő héten.

Budapesten is több kórház urológia osztályain várják a jelentkezőket:

  • Bajcsy-Zsilinszky Kórház
  • Budai Irgalmasrendi Kórház
  • Dél-pesti Kórház
  • Péterfy S. utcai Kórház
  • Szent János Kórház
  • Uzsoki utcai Kórház
  • Honvédkórház-ÁEK II. telephely

Honvédkórház-ÁEK II. telephely

A torlódás elkerülése érdekében a szűrések szervezői arra kérik, a pácienseket, hogy leginkább a negyven feletti, urológiai kezelés alatt nem álló urak regisztráljanak időpontot az egyes intézmények által megadott telefonszámokon.

A legsúlyosabb kór mellett azonban nem szabad megfeledkezni az életkor előrehaladtával törvényszerűen bekövetkező jóindulatú prosztata megnagyobbodásról (BPH), továbbá az egyre gyakrabban előforduló prosztatagyulladásról, illetve a - főként az ülő munkát végzők esetében - a kismedencei fájdalom-szindrómáról.

Jelentősen ronthatják az életminőséget a gyakran az egyéb betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás) következményeként előforduló potenciazavarok. Ezeknek az elváltozásoknak a kezelésére is időt kell szánni, mert egyrészt hatékonyan orvosolhatóak, másrészt elhanyagolásuk súlyos szövődményeket okozhat.

Akik szeretnének részt venni a Prosztata Napok 2010 keretében szervezett szűrésen,

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához