Ezeket látta már?

Széllel szemben járunk? - a bőrrák kockázata ellenére népszerű a napozás!

2010.05.18. Módosítva: 2015.11.04.

A bőrrák miatti aggodalmak ellenére az amerikaiak nagy része úgy gondolja, a napbarnított bőr vonzóvá, kívánatosabbá tesz és egészségesebbnek is láttat – derült ki egy, az Amerikai Bőrgyógyászati Társaság (AAD) által elvégzett friss felmérésből.

"Sok ember ellentmondásos érzelmeket táplál a napozás iránt: tetszik nekik a lebarnult bőr, de aggódnak a bőrrák miatt, amely körülbelül minden ötödik amerikait érinti élete folyamán" – mondta el Dr. Zoe D. Draelos, a Duke Egyetem Orvosi Karának bőrgyógyász professzora egy sajtóközleményben. "Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy nincs különbség a barnulás és a leégés, továbbá a napozás és a szolárium között, mindkettő ráncosodást, májfoltokat és bőrrákot okozhat. Óriási kihívás megváltoztatni az emberek napozáshoz való hozzáállását."

A vizsgálatban több, mint 7100 férfit és nőt kérdeztek meg, a résztvevők 75 százaléka állította, hogy mindent megtenne a bőrrák megelőzéséért, miközben 80 százalék válaszolta azt, hogy aggasztja őket a betegség és fontos megvédeni magunkat ellene. Ugyanakkor 72 százalék vallotta, hogy vonzóbbnak találja a lebarnult bőrt, 66 százalék szerint pedig egészségesebb a barnaság. És az aggodalmak ellenére a megkérdezettek 60 százaléka gondolta úgy, hogy a napsugárzás általánosságban jót tesz az egészségnek.

"Számos vizsgálat hangsúlyozza a napsugárzás D-vitamin termelésben játszott szerepét, ennek hatására sokan gondolják úgy, hogy az UV-sugárzás, mely rákot okoz, valójában hasznos dolog" – folytatta Draelos. "Egészségesebb, ha D-vitamin bevitelünket egészséges étrenddel és/vagy táplálékkiegészítőkkel biztosítjuk, ez éppolyan hatásos, csak nem kell számolnunk a bőrrák kockázatával."

Az AAD májust a Melanóma és Bőrrák Észlelés és Megelőzés hónapjának kiáltotta ki és nem javasolják senkinek sem a napozást, sem a szoláriumot.

További érdeklődők számára oldalunkon:

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához