Ezeket látta már?

Vöröshús-fogyasztás és az emlőrák?

2014.06.13. Módosítva: 2015.11.04.

A vörös hús fogyasztása összefügghet a mellrákkal: azoknál a nőknél, akik gyakran esznek hamburgert, steaket és más hasonló fogásokat, kissé magasabb lehet a mellrák kockázata - derült ki egy új tanulmányból.

Azt régóta tudják az orvosok, hogy a vörös húsban gazdag étrend összefügg a rák egyes fajtáival, köztük a bél- és a hasnyálmirigyrákkal. A mellrák kialakulásában játszott szerepéről azonban nem volt elegendő bizonyíték.

Vöröshús-fogyasztás és az emlőrák?

A Harvard Egyetem kutatói több mint 88 ezer, 26-45 éves nő adatait elemezték. Ők 1991-ben válaszoltak a kérdésekre. A vörös hús fogyasztásának gyakorisága a soha vagy havi egy alkalomtól a napi hat vagy annál is több adagig terjedt.

A tanulmány első eredményeit 2006-ban publikálták, és úgy tűnt, 12 év elteltével van összefüggés a vörös hús és a mellrák között. Az új kutatás ezt a sejtést támasztja alá hosszabb követési idő és a mellrák más típusainak elemzése után.

Húszéves követési idő után azoknál a nőknél, akik a legtöbb vörös húst ették, minden ezer főre plusz 6,8 mellrákos eset fordult elő. Azt a lehetőséget nem zárták ki a kutatók, hogy más tényezők magyarázhatják a vörös hús gyakori fogyasztása és a mellrák közötti látható összefüggést.

A fejlett országokban élő nőknél 12,5 százalék eséllyel alakul ki mellrák. A tudósok úgy vélik, a vörös hús fehérjéi felgyorsítják a sejtosztódást és a daganat növekedését. A húskészítmények nitrátjait már lehetséges rákkeltő anyagként tartják számon.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához