Ezeket látta már?

Lombikprogram: a sikeresség a férfin is múlik

lombik

Európában és Magyarországon is sajnos kiemelten kell foglalkoznunk egy olyan témakörrel, mint a sikertelen terhességek.

Mivel a várandósságok egy messze nem elhanyagolható része már csak a korszerű, ám nem mindig bevált lombik bébi programmal oldható meg. Ezeknek a kezeléseknek a száma nő, miközben az eredményességet jobban lehetne fokozni, ha a szervezet alapbetegségeit helyre billentenénk úgy, hogy a női- és férfi szervezetet is felkészítenénk, mielőtt a kemény, és méregdrága hormonkezeléseknek tennénk ki azokat. A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre.

In vitro: mit jelent?

Az in vitro, azaz “külvilágban, labor körülmények között” történő fertilizáció során a szervezetet fel kell készíteni arra is, hogy a sejtek találkozása után a beágyazódás is megtörténjen. Ezen felül a sikerességet csak akkor tudhatjuk be, ha az embrionális fejlődés a méh üregében, megfelelő vastagságú és minőségű nyálkahártyára tud megtapadni, és onnan trimeszterről- trimeszterre a baba fejlődési szakaszaiban is jól kontrolálhatóan és nem utolsó sorban megfelelő ütemezéssel követi az egyes trimeszterekben hónapró-hónapra a magzati fejlődést!

De hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a férfiak felkészítésére ugyan úgy szükség van, ez azonban a legtöbb esetben elmarad, ami komoly gondokat is okozhat a teljes terhességi időszakra vonatkozóan. Hiszen Ők is 50%-ban felelnek a termékenység sikerességéért és a magzat méhben történő genetikai fejlődéséért!

A mesterséges megtermékenyítésnek ez a formája mára nem csak elterjedt, de nagyon sok család számára adta meg a hőn áhított gyermeket. Hatékonysági kérdésben bőven van hova fejlődnie az ilyen eljárásoknak is, de ehhez mi is hozzájárulhatunk, hiszen a saját szervezetünkről van szó!

Azt ma már jól tudjuk, hogy a terhesség egy más állapot a női testnek – igaz, biológiailag erre van kitalálva -, vagyis a lombikprogram önmagában nem lesz képes gyermeket adni a családnak, csupán az esélyeket próbálják a külvilágban megoldani és növelni, ehhez azonban a nő szervezetét is alaposan fel kell készíteni - mondja Ratkó Tünde.

Férfi oldal is fontos

Azok, akik már találkoztak ilyen eljárással tisztában vannak azzal, hogy a hangsúly a hölgyeken van, elvégre a terhesség az ő asztaluk- szokták mondani, ez azonban nagyon téves információ!

Azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az egészséges gyermek, és sikeresen létrejövő, megmaradó terhesség nem csak a nő szervezetén múlik! A spermium minősége és mennyisége ugyanis alapvetően befolyásolja a fogantatást, sőt, a terhesség lefolyását és a baba egészségét is! Vagyis a szervezet felkészítése a terhességre nem csak a nő, hanem a férfi szempontjából is igen fontos.

Minőség és mennyiség is lényeges

Nem egyenesen arányos az együttlétekkor ürülő ejakultum mennyisége a benne lévő egészséges ivarsejtek számával - ez egy igen nagy tévhit. A mintavétel 5 napos megtartóztatás után, a megfelelő körülmények alatt, a racionalitást is képes megmutatni a mikroszkóp lencséjén keresztül.

A mennyiségi kérdéseket viszonylag jól ismerik a férfiak, a minőségieket már kevésbé. Pedig mindkettő kiemelten fontos ahhoz, hogy a férfi a maga részéről a lehető legtöbbet adja az utódjának, a családalapítás lehetőségének. Mindkét adat a tápanyag ellátottság függvénye, azaz javítható, és ehhez nem is kell olyan sok dolog.

Alapvetően a kiegyensúlyozott étkezés és a rendszeres mozgás adja a test optimális tápanyagbevitelét, de ez ma már nem ilyen egyértelmű. Az élelmiszerek beltartalmának drasztikus romlása, a környezeti ártalmak felerősödése vagy éppen a stressz okozta többlet tápanyagigények nagyon sok esetben teszik szükségessé a tápanyagpótlást. Ennek jó eszköze lehet a férfiak számára kialakított vitamin, de csak abban az esetben, ha komplex, és szerves kötésben tartalmazza az anyagokat (-citrátok és -glükonátok pl.: réz-glükonát, cink-citrát). Ezekkel ugyanis a hasznosulás jelentősen, akár több, mint 80%-kal is javítható.

Tápanyagok és hiányuk hatása

Napjainkra a tápanyagok hiányából adódóan egyre gyakoribb jelenség az úgynevezett rejtett éhség. Ez azt az állapotot takarja, mikor a test nem jut megfelelő mennyiségben egy, vagy akár több tápanyaghoz, így a szervezet kénytelen “választani”, mely funkciók működését biztosítja, hiszen mindenre nem jut elég “üzemanyag”. Ilyen esetekben pedig a nem létfontosságú működések romlanak le elsőnek - és bizony ide tartozik a spermiumképzés és a termékenység egyéb aspektusai is.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: ratkotunde.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához