AstraZeneca: a vérrögképződés nem zárható ki az Európai Gyógyszerügynökség szerint

Betegségek
2021. március 18. 19:27

Miután több ország is felfüggesztette az AstraZeneca használatát, az EMA is megvizsgálta.

Mivel az uniós államok nagy része felfüggesztette az AstraZeneca használatát az EMA is megvizsgálta, majd kijelentették: az AstraZeneca oltása biztonságos és hatékony.

A kapcsolatot a koronavírus vakcina és a vérrögképződés között ugyan nem zárták ki, de úgy fogalmaztak, hogy az előnyei felülmúlják a kockázatait. Emellett a trombózis előfordulási valószínűségét rendkívül alacsonynak tartják, miközben az vakcina életeket ment.

Azzal kapcsolatban nem foglaltak állást, hogy lehet-e folytatni tovább a vakcina használatát ott, ahol felfüggesztették.

Ez is érdekelheti

Az AstraZenecát Nagy-Britanniában 11 millió, az EU-ban pedig 7 millió személy kapta meg. Az EMA által vizsgált gyanús esetek a következő országokból származnak: Németország 7 eset, Olaszország 3 eset, Norvégia 2 eset, Spanyolország 1 eset, Egyesült Királyság 3 eset és India 2 eset. Azt egyelőre vizsgálják, hogy ezek az oltások esetleg azonos gyártósorról kerültek-e ki.

Összesen 9 halálesetet jelentettek: általában 55 év alattiak voltak és többségük nő. A jelentés hangsúlyozza, hogy összességben az oltást követően jelentett tromboembóliás események száma alacsonyabb volt, mint az általános népességben várható. Erre alapozzák azt, hogy a vérrögképződés kockázata az oltás következtében nem növekszik. -- írja a HVG

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus# oltás# Astra Zeneca# vérrög

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk