Gyenge a Sinopharm: már a szerbek is Pfizert adnak 3. dózisban

Betegségek
2021. június 04. 08:25

Több országban Pfizert adnak 3. dózisban azoknak, akiket előtte Sinopharm vakcinával oltottak, mert nem termelődött elég antitest.

A világ több jól átoltott országában, ahol a kínai Sinopharm-vakcinákkal immunizálták a lakosság legnagyobb részét, úgy döntöttek, hogy egy harmadik oltást is beadnak fél évvel az első dózis után. Az Egyesült Arab Emírségekben nem verték nagy dobra a lépést, de Bahrein már hivatalos protokollt is kiadott, míg Szerbia új adatai szerint az elölt vírusos oltóanyag rövidebb ideig ad védettséget, mint más típusú vakcinák. -írja a napi.hu

Sinopharm: a 65 év felettiek 40%-ánál nem alakult ki antitestválasz

Itthon körülbelül 500 ezer ember kapta meg a Sinopharm-oltás második adagját is, főként a 60 év feletti korosztályból. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 60 év felett a kínai vakcina hatékonysága alacsony. Hivatalos magyar adatok ugyan nincsenek, de többen azt tapasztalták, hogy nem nyújt megfelelő védelmet, így Pfizert kérnek Sinopharm helyett a nyugdíjasok.

Sinopharmmmal oltottak az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinban, Szerbiában, de még a Seychelle-szigeteken is. Az említett országok közül a két közel-keleti államban és az Indiai-óceánon fekvő szigetcsoportban is azt tapasztalták, hogy megugrott az új koronavírus-fertőzések száma.

Szerb eredmények sem jók: a Sinopharm oltás után a 65 év felettiek 40 százalékánál nem alakult ki antitestválasz. Ez önmagában még nem jelenti, hogy a Sinopharm-oltása ne adna védettséget, mert az emberi immunrendszerben van sejtes immunválasz is, de az első védvonalat az antitestek jelentik.

Magyarországon is Pfizert javasolnak 3. dózisban Sinopharm helyett a szakemberek

Itthon úgy tartja több szakember is - többek között Ruzsvai Miklós virológus is -, hogy az lenne a megoldás, hogy 3. dózisban Pfizert kapjanak azok, akiket előtte a kínai vakcinával oltottak. Mindezt az őszi, esetleges 4. hullám előtt kellene megtenni.

A súlyos megbetegedéstől ugyan megóvhatja mindegyik vakcina az oltottakat, de a tünetes betegséggel már más a helyzet: azok, akiknél nem alakult ki antitestválasz nagyobb eséllyel betegedhetnek meg, szemben azokkal, akiket az új technológiájú vakcinákkal oltottak.

Erre reagálva Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek a két Sinopharm-dózist megkapók esetében előirányzott egy harmadik oltást is, de már nem a kínai készítményből, hanem a Pfizer-BioNTech mRNS-alapú vakcinájából. Az 50 év feletti, elhízott vagy krónikus betegségben szenvedő lakosokat arra ösztönzik, hogy a teljes Sinopharm-oltás után hat hónappal adassanak be maguknak egyet a német-amerikai készítményből - derül ki a WSJ cikkéből.

Az Egyesült Arab Emírségekben már Pfizert adnak 3. dózisban, a Seychelle-szigeteken is ezt tervezik

A Seychelle-szigetek ugyan a világ legjobban beoltott országa lett - a lakosság 65 százaléka teljesen be van oltva -, de májusban szintén rekordokat döntöttek a megbetegedések és a halálesetek számai. A Seychelle-szigeteki egészségügyi minisztérium közölte, hogy fontolgatja egy harmadik emlékeztető oltás beadását a veszélyeztetett lakosoknak.

Az Egyesült Arab Emírségek márciusban közölte, hogy már megkezdte a harmadik Sinopharm emlékeztető oltás beadását néhány olyan lakosnak, akiknél az első kettővel nem alakult ki ellenanyag. Az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a Sinopharm teszi ki a beadott oltóanyagok többségét, az oltatlan lakosok - akárcsak Bahreinban - mostantól választhatnak, hogy melyik oltóanyagot kérik, így például jogosultak a Pfizer-BioNTech készítményére is.

Ez is érdekelheti:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# pfizer# Sinopharm# hatékonyság# vakcina# oltás# kínai vakcina

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk