Janssen: Szlovéniában felfüggesztették a vakcina használatát

Betegségek
2021. október 01. 09:24

Egyelőre vizsgálják, van-e összefüggés a haláleset és a Janssen oltása között.

Több ezren tüntettek szerdán Ljubljanában a kormány és a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellen, a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a tömeg feloszlatására.

A tiltakozás kora délután a városközpontban kezdődött, mivel a parlament épületét a három héttel ezelőtti tüntetések után elkerítette a rendőrség, majd szerdán a környező utcákat is elkezdte lezárni, miután ismét gyülekezni kezdett a tömeg. A demonstrálók ezért a ljubljanai körgyűrű felé vették az irányt, ahol akadályozták a forgalmat.

A rendőrség azután vetett be vízágyúkat és egyes sajtóhírek szerint könnygázt is, hogy a tömeg nem volt hajlandó feloszlani a felszólítások ellenére sem. A tüntetők ezt követően ismét visszafordultak a városközpont felé, és a szlovén RTV épülete elé vonultak, ahova rohamrendőröket vezényeltek ki.

Olvasson tovább! Harmadik oltás: a Szputnyik után tényleg nem jó ötlet Janssen vakcinát kérni?

A tiltakozók a kormány azonnali lemondását és a járványügyi intézkedések megszüntetését követelték. A nagygyűlésen felszólalt annak a húszéves lánynak az apja is, aki két héttel ezelőtt kapta meg a Janssen-féle oltást, és néhány napja agyvérzéssel szállították kórházba, de nem tudták megmenteni az életét. A kormány szerdán közölte: ideiglenesen felfüggeszti a Janssen-oltóanyag alkalmazását, amíg ki nem derül, van-e összefüggés a haláleset és a vakcina használata között.

Szlovéniában két héttel ezelőtt, szerdán lépett életbe az a rendelet, miszerint mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Aznap közel nyolcezren tüntettek a járványügyi intézkedések ellen, a demonstráció pedig erőszakba fulladt. Nyolc rendőr és egy tüntető sérült meg. Múlt szerdán szintén több ezer tüntető gyűlt össze, de nem történt rendbontás.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# janssen# Johnson&Johnson# vakcina# oltás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk