Koronavírus: tragikus heteket jósol a statisztika, erre kell készülni

Egeszsegkalauz
2021. március 08. 07:58

Szemléletes statisztika készült arról, milyen súlyos a jelenlegi, harmadik Covid hullám.

Szabó Andrea politológus érzékletes összefoglalót készített blogján, ahol összehasonlította au első a második és a harmadik hullám alakulását. A politológus így fogalmaz:

- Minden korábbi tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy a lélegeztetőgépre kerülők száma és az elhalálozottak száma között igen szoros és meglehetősen magas korreláció mutatható ki. Csúnya napok, sőt hetek várnak ránk (nézzétek a 3. hullám exponenciális növekedési ütemét a kórházi ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők számát illetően).

A Covid hullámok alakulása

A Covid hullámok alakulása

Forrás: Szabó Andrea politológus blogja


A hétfőn bevezetésre kerülő intézkedések hatása ugyanis kb. 7-10 nap múlva fog csak jelentkezni a fertőzöttségi mutatókban, és még később a halálozások számában.

Hozzáteszi, hogy a zárás előtti hétvégi tumultus még inkább dobhat a számokon, majd így fogalmaz:

- Szeretném felhívni a figyelmet egy mellékszálra, az adatokkal kapcsolatos érdekességre. Az utóbbi hetekben mindig a hét közepén, csütörtökön, pénteken van a legtöbb koronavírusos haláleset Magyarországon. Gyanítom, hogy ennek az lehet az oka, hogy a hétvégi adminisztratív lemaradást ekkorra tudják behozni, ekkorra regisztrálja a rendszer a hétvégén elhunytakat.

Elhunytak számának alakulása

Elhunytak számának alakulása

Forrás: Szabó Andrea politológus blogja


A háziorvosi rendszer (ők oltanak és utalnak be az oltópontokra) képes napi 100 000 ember beoltására. A későbbiekben pedig azt is el tudja képzelni a politológus, hogy elképzelhető a napi 200 000 oltott is.

Napi oltottak száma

Napi oltottak száma

Forrás: Szabó Andrea politológus blogja


Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus# covid# járvány# fertőzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();