Ezeket látta már?

A magyar szakember szerint a 4. hullám elkerülhetetlen

covid, koronavírus, köhögés

A szakember szerint nagy esély van a 4. hullámra, mert egyelőre nincs a mutánsok ellen megfelelően védő vakcina.

A Portfolio konferenciáján beszélt a 4. hullámról Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója, a magyar kormány járványügyi tanácsadója.

Már azt is jelezték előre, hogy lesz Magyarországra 2. hullám, ahogy a járvány csúcsát is előre megmondták, mint ahogy azt is, hogy mielőtt lecsengene, egy 3. hullámba fog átlépni.

A Bahreinben és a Seychelles-szigeteken a magas átoltottság ellenére ismét felütötte a fejét a járvány, Nagy-Britanniában pedig gyors terjedésnek indult az indiai mutáns delta variánsa, ami aggaszó a szakember szerint, és egy 4. hullámot vetít előre itthon is.

Az új variánsok esetén két dologra kell figyelni: a terjedésük sebességére, és arra, hogyan reagálnak a védőoltásokra. Emellett a 12-15 éves korosztály beoltását is fontosnak tartja, - valamint az ellene kifejlesztett vakcinákat, hiszen a jelenlegiek nem védenek kellő képen az új variánsok ellen - még a Pfizer és az AstraZeneca azok a vakcinák, amikben reménykedhetünk, de ezek hatékonysága sem 100 százalékos. Ahhoz hogy itthon elkerüljük a 4. hullámot, a lakosság 80 százalékát immunizálni kellene.

Ez is érdekelheti:

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához