Ezeket látta már?

A pandémia meglepő következménye: így is halált okozhat

koronavírus, pandémia, covid-19, halálos, baleset, közlekedés, autós

A szakemberek szerint a pandémiának hosszú távú következményei lehetnek a közlekedésbiztonságra.

Bár a COVID-19-cel összefüggő korlátozások miatt csökkent az autóbalesetek száma, a halálos kimenetelű balesetek aránya azonban némileg növekedett – derült ki egy új amerikai kutatásból.

Az alabamai egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan változtak a közúti balesetek az államban a koronavírus-pandémia előtt és a járvány kezdete után. Úgy találták, hogy 2019 első felében (vagyis abban az időszakban, amikor még nem volt pandémia) 10 százalékkal több autóbaleset volt, mint 2021 első felében.

Koronavírus: hosszútávú következmények az utakon

A halálos kimenetelű balesetek száma viszont 2021-ben volt több. 2021-ben több balesetet okozott a gyorshajtás, az agresszív vezetés, illetve többen ültek autóba úgy, hogy előtte alkoholt, tudatmódosító gyógyszert vagy kábítószert fogyasztottak. A szakemberek szerint ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a pandémiának hosszú távú következményei is lehetnek a közlekedésbiztonságra.

Ez is érdekelheti:

A koronavírus-járvány 2020 márciusi kezdetét követő hetekben az autós forgalom közel a felére csökkent, ennek megfelelően a közlekedési balesetek (így a halálos kimenetelű balesetek) száma is kevesebb lett. Később azonban, bár az összes közlekedési baleset száma csökkent, a halálos kimenetelűek száma némileg növekedett, és nem volt szignifikáns különbség a pandémiát megelőző időszakkal összehasonlítva.

Ebben a kutatásban csak Alabama államot vizsgálták, de más statisztikákból kiderült, hogy hasonló trendek érvényesülnek az USA egész területén. A National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA), az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hivatala szerint 2020 közepétől megfigyelhető, hogy a folyamatosan növekszik a közúti balesetek halálos áldozatainak száma (a korábbi évek adatival összehasonlítva), annak ellenére, hogy a megtett távolságok mennyisége csökken, vagyis sokkal kevesebbet ülnek autóba az emberek.

Az agresszív vezetési stílus egyértelműen több autósra volt jellemző a COVID-19-cel összefüggő korlátozások ideje alatt, valószínűleg azért, mert az emberek sokkal frusztráltabbak voltak

- mondta dr. David Brown, az alabamai egyetem közbiztonságért felelős központjának (Center for Advanced Public Safety – CAPS) kutatója, a nemrég megjelent tanulmány vezető szerzője.

Úgy véltük, ha enyhítenek a korlátozásokon, akkor ez a tényező sem lesz már annyira jelentős, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy mégis megmaradt a frusztráció.

A hazai adatok szerint míg 2019 első félévében 7504 közlekedési balesetből 214 volt halálos kimenetelű, 2020 azonos időszakában 6026 balesetből 156-nek volt halálos áldozata. 2021 első félévében pedig a 6211 közlekedési balesetből 188 volt halálos kimenetelű. Vagyis, hiába volt sokkal kevesebb baleset, a halálos áldozatok száma nem csökkent szignifikánsan.

Forrás:

https://medicalxpress.com/news/2021-09-pandemic-effects-traffic-linger.html

https://techxplore.com/news/2021-09-nhtsa-traffic-deaths-drivers.html

Forrás: MedicalXpress/TechXplore
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához