A magány ára: új kutatás mutatja, hogyan gyorsítja az agy leépülését az elszigeteltség
Kutatások szerint a magány, az izoláció az agy térfogatának csökkenésével és kognitív funkciók romlásával jár.
A tartós magányosság nem csupán lelki teher – egyre több tudományos bizonyíték utal arra, hogy az elhúzódó elszigeteltség komolyan veszélyeztetheti az agy egészségét is. A Neurology című szaklapban közzétett tanulmány új megvilágításba helyezi, milyen szoros kapcsolat áll fenn a magányérzet és a későbbi idegrendszeri hanyatlás, például az Alzheimer-kór kialakulása között - írja a Harvard Health Publishing.
A magány és az agy közti kapcsolatot tárták fel
A vizsgálatban több mint 2300, demenciától mentes, átlagosan 73 éves résztvevő vett részt. A kutatók a Center for Epidemiologic Studies Depression Scale kérdőívvel mérték fel, milyen gyakran érzik magukat magányosnak. A magányosságot úgy határozták meg, hogy az illető legalább heti három napon keresztül élte meg az elszigeteltség érzését.
A résztvevőket részletes kognitív teszteknek és agyi MRI-vizsgálatoknak is alávetették, hogy nyomon kövessék az agyműködésben bekövetkező változásokat. A tízéves utánkövetés során megdöbbentő különbségek rajzolódtak ki a két csoport között.
A számok önmagukért beszélnek
A kutatók eredményei szerint:
- A magányos résztvevők 22%-ánál jelentkezett demencia a vizsgálati időszak végére.
- Azok között, akik nem számoltak be rendszeres magányérzetről, ez az arány mindössze 13% volt.
- A 60–79 év közötti magányos felnőttek körében háromszor nagyobb eséllyel alakult ki kognitív hanyatlás, mint a társas kapcsolatokat ápoló kortársaiknál.
A felmérésből az is kiderült, hogy az elszigeteltség nemcsak pszichésen, hanem fizikailag is nyomot hagy az agyon. A magányos embereknél kisebb agytérfogatot és gyengébb végrehajtó funkciókat (mint például a tervezés, a figyelem fenntartása vagy az utasítások megjegyzése) figyeltek meg.
A társas kapcsolatok védőereje
A tanulmány egyik legfontosabb üzenete, hogy a társas kapcsolatok ápolása nem csupán érzelmi szükséglet, hanem valódi agyvédő tényező is lehet. A szakértők szerint a magányosság ugyanúgy kockázati tényezőnek tekinthető, mint a dohányzás vagy a mozgáshiány. Az agy egészségének megőrzéséhez ugyanis nemcsak tápanyagokra és testmozgásra van szükség, hanem emberi kapcsolatokra is – ezek serkentik a neuroplaszticitást, vagyis az agy alkalmazkodóképességét.
Kik a legveszélyeztetettebbek?
Az eredmények alapján különösen azok vannak kitéve a veszélynek, akik idős korukban elszigetelten élnek, de korábban aktív társas életet folytattak. A hirtelen bekövetkező magány – például egy házastárs elvesztése, költözés vagy nyugdíjazás után – felgyorsíthatja az idegsejtek közti kapcsolatok leépülését.
A kutatók szerint az életkor vagy a genetikai hajlam nélkül is sérülékennyé válhat az agy, ha tartósan hiányzik a társas stimuláció. Az elszigetelődés ugyanis csökkenti az agy vérellátását, fokozza a stresszhormonok termelődését, és gátolja a memóriaért felelős idegsejtek regenerációját.
Mit tehetünk ellene?
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a megelőzés kulcsa a kapcsolódásban rejlik. Már napi néhány percnyi beszélgetés, egy közös tevékenység vagy akár egy telefonhívás is csökkentheti a magányosság negatív hatásait. Az önkéntesség, a közösségi programok, vagy akár a digitális eszközökön keresztül történő társas kapcsolattartás mind segíthetnek.
A tanulmány tehát egyértelmű üzenetet hordoz: a magány nem csupán érzelmi állapot, hanem biológiai kockázat is. Aki időben felismeri ezt, és tudatosan építi kapcsolatait, az nemcsak a lelkét, hanem az agyát is védi – hosszú távon pedig akár évekkel is késleltetheti a demencia megjelenését.
Hogyan kapcsolódhatnak újra másokhoz az idősebb emberek?
Ahogy az évek múlnak, sokan tapasztalják, hogy a baráti kör szűkül, a gyerekek és unokák pedig gyakran külföldre költöznek, így a korábban természetes kapcsolatok megritkulnak. Mégis, soha nem késő újra nyitni mások felé – a társas kapcsolatok ugyanis az agy és a lélek egészségének egyik legerősebb védőfaktorai.
A szakértők szerint az első lépés a tudatosság: érdemes keresni a közösségi alkalmakat, még akkor is, ha ez eleinte szokatlan. Egy helyi klub, tornaóra, workshop, könyvklub vagy önkéntes program segíthet új ismeretségek kialakításában, miközben a mindennapok is tartalmasabbá válnak.
A digitális kapcsolattartás is sokat jelenthet – egy videóhívás vagy online beszélgetés áthidalhatja a távolságot a külföldön élő családtagokkal.
A kapcsolódás kulcsa tehát nem feltétlenül a nagy társasági élet, hanem a valódi, érzelmi kapcsolatok megőrzése: egy közös séta, egy telefonhívás vagy egy mosoly is elég ahhoz, hogy az ember érezze – nincs egyedül.
Ezért öregszik gyorsabban, aki magányos
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!
