AstraZeneca: vérröggel kerültek kórházba itthon a vakcina után

#Astra Zeneca #vérrög #trombózis #Magyarország
2021.05.05.
AstraZeneca: vérröggel kerültek kórházba itthon a vakcina után

Két nő nyilatkozott is, akiknél az AstraZeneca oltás után alakult ki vérrög.

Két nő is április 6-án kapott AstraZeneca-oltást, és mindkettőjüknek mélyvénás trombózisa lett pár nappal később, de egy harmadik esetéről is hallottak, és a Facebookon is számoltak be mások ilyen esetekről. - írja a 444.hu

Ketten a 444.hu-nak nyilatkoztak, az egyik egy 37 éves, fogamzásgátlót szedő nő, akinél eddig nem okozott problémát az antibébi tabletta, és a családjában sem volt trombózis. Az oltás után lázat, fejfájást tapasztalt, ezek azonban elmúltak a 3. napra. Ez után azonban a következőkről számolt be:

„Április 10-én el kezdett fájni a derekam, de azt hittem, csak elfeküdtem. Aztán amikor kimentem kutyát sétáltatni, elkezdett zsibbadni a lábam, de még akkor is csak valamilyen gerincproblémára gyanakodtam. Estére azonban úgy bedagadt a lábam, mint egy elefántnak, és ekkor már tudtam, hogy nem a gerincemmel van baj”

Mentőt hívott, kórházba szállították, és kiderült, hogy trombózisa van. Miután a nő rákérdezett arra, hogy jelentik-e az esetet, hogy az oltás után képződött a vérrög, az egyik orvos azt válaszolta, hogy valószínűleg a fogamzásgátló okozta, nem az oltás. A nőnek 15 évig nem okozott gondot a fogamzásgátló tabletta.

Később kötelező gyógytornát írtak elő neki, és a torna során „Az egyik dolgozó mondta, hogy van itt az osztályon pár szobával arrébb egy másik nő, aki szintén AstraZeneca után kapott trombózist. Át is mentem hozzá, és összeismerkedtünk. Az viszont azért felmerült bennem, hogy most akkor mennyire ritka a vérrögképződés, ha én a kórházban töltött 6 nap alatt találkoztam egy másik középkorú nővel?”

Április 15-én azonban az egyik kórház orvosa felhívta azzal, hogy hallotta, mi történt, és hogy jelezni szeretné, hogy az AstraZeneca oltás után lett trombózisa.

A másik nő (46), akinek a családjában már volt trombózisos eset az alábbiakat mondta a lapnak arról, hogy mit tapasztalt pár nappal az AstraZeneca oltás után:

„Olyan érzés volt, mint amikor elmész futni, és meghúzod a lábad. Ha járkáltam egy picit, akkor jobb volt, de még három nappal utána is éreztem, hogy valami nincs rendben”

Ez után orvoshoz ment, majd kórházba is került, mert mélyvénás trombózis alakult ki nála.

Hosszas vizsgálódás után az Európai Gyógyszerügynökség április elején jelentette be, hogy a vérrögképződés az AstraZeneca nagyon ritka mellékhatása. Ezt követően egyes országokban vagy egyáltalán nem oltanak AstraZenecával, vagy csak bizonyos korosztályt. Eddig hivatalosan nem tartanak nyilván olyan magyarországi esetet, amit az AstraZeneca okozott.

Olvassa el ezt is!

Forrás: 444