Ezeket látta már?

Delta variáns: akiket Sinopharmmal oltottak, nem jártak jól

oltás, vakcina, autoimmun betegség, antitest

A szerb adatok alapján a kínai vakcinával oltottak fertőződtek meg a legtöbben.

Egy, a koronavírus delta törzséről készült friss szerbiai kutatás két tényt erősített meg. Először is azt, hogy az oltottak is megbetegszenek. Azonban, ahogyan ezt a kutatási eredményekben kifejtik, az oltottak és oltatlanok között óriási a különbség a kórházba és az intenzív osztályra kerülők számát illetően – számol be a szerb Blic alapján a Szabad Magyar Szó.

Kagujevaci Egészségügyi Központ kutatását a helyi orvostudományi kar professzora, Dr. Dejan Baskić vezeti, aki elmondta, hogy 145 ezer esetet vizsgáltak Szerbiában június 1-től a delta variánssal kapcsolatban.

Eddigre közel 25 ezren estek át a megfigyeltek közül a fertőzésen, a fennmaradó 120 ezer főből pedig 75 ezren már felvették a védőoltást (65.639-en ezren két dózist, 9381-en pedig egy dózist), vagyis 45 ezer oltatlan köztük.

A vizsgálatok során kiderült, hogy az újonnan fertőzöttek 33,2 százaléka volt oltott, míg 66,8 százalékuk nem vett fel védőoltást.

Az oltások után a következő volt a fertőzések aránya:

  • a Pfizer: 6,8%
  • AstraZeneca 8,3%,
  • Szputnyik V 13,6%
  • Sinopharm 71,4%

A kutatás kiterjedt arra is, hogy megnézzék, milyen az arány az oltottak és az oltatlanok kórházba kerülése esetén: az előbbinél 24,8, míg az oltatlanok esetében 75,2%. Az intenzívre kerülők száma is szembeötlő: 2 oltott személyre 33 oltatlan jut.

Olvasson tovább! Harmadik oltás: ilyen mellékhatások lehetnek a 3. vakcina után

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához