Ezeket látta már?

Egyes szakértők nem ajánlják a Szputnyik V koronavírus vakcinát

vakcinak

Több szakértő nem bízik az orosz Szputnyik V covid-19 elleni vakcinában.

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója szerint azok közül, akik a Szputnyik V vakcina mindkét komponensét megkapta, kevesebb, mint 0,5 százalék fertőződött meg a Covid–19-cel. Az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", és a maximum 38 fokos, paracetamollal kezelhető lázzal járt.

Glagolev ígéretett tett rá, hogy a koronavírus vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben publikálni fogják a tudományos sajtóban, egyebek között külföldön is.

Az augusztusi bejelentés után 20 ország rendelt a Szputnyik V-ből. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint működik a vakcina, ennek ellenére nem oltatta be magát vele. Egyes magyar szakértők sem adatnák be maguknak, és Brüsszel is óva int a használatától, de már az orosz orvosok is bizalmatlanok a vakcina iránt. Az első minták már megérkeztek Budapestre, a kormány azt tervezi, ha a hazai vizsgálatokon biztonságosnak és hatásosnak bizonyul, akkor importálni fog belőle, illetve licenc alapján gyártani is - írja a A HVG.

Olvasson tovább!

Koronavírus: ez dönti el, hogy kinek lesz súlyosabb tünete

Koronavírus: az őssejt-terápia lehet a gyógymódja?

Koronavírus: az egyik legígéretesebb vakcina mégsem annyira hatásos

Forrás: HVG
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához