Ezeket látta már?

Életmentő percek – szűrővizsgálattal a HPV ellen

2014.12.12. Módosítva: 2015.11.04.

Minden hónapban elmegyünk fodrászhoz és legalább kéthavonta a kozmetikushoz is ellátogatunk. Figyelemmel kísérjük a nagy leárazásokat és a legújabb divat szerint készült cipőt vagy ruhát is igyekszünk minél hamarabb beszerezni. Rengeteget foglalkozunk azzal, hogy tökéletes legyen a megjelenésünk, ám ennél jóval kevesebb időt és figyelmet fordítunk az egészségünkre. Sokan úgy gondoljuk, hogy addig, amíg nincs semmilyen panaszunk, nem szükséges felkeresni a szakorvost.

Pedig az évenkénti szűrővizsgálatoknak igen nagy jelentősége van, ugyanis segítségükkel elkerülhető, hogy egy-egy már meglévő, vagy kialakulóban lévő betegség komolyabbra forduljon. Ilyen terület például a nőgyógyászat is, ahol a rendszeres szűrővizsgálat akár életmentő is lehet. Hogy miért van szükség rá és milyen betegségekre derülhet fény, Dr. Nagy László Zoltán, a Budai Egészségközpont nőgyógyász szakorvosa mondja el nekünk.

Életmentő percek – szűrővizsgálattal a HPV ellen

"A nőgyógyászati vizsgálat a hölgyek életében egy szükséges rossz, egy kellemetlen procedúra. Sokan csak akkor látogatnak el a szakrendelésre, ha valamilyen panaszuk van, és nem is tudják, hogy legalább évente ajánlott lenne például a méhnyakrákszűrés vagy petefészek-vizsgálat elvégzése.

Annál is inkább, mert a méhnyakrák – és több, más típusú megbetegedés – kialakulásának egyik leggyakoribb oka a HPV, melynek jelenléte a szervezetben gyakran semmilyen panaszt nem okoz. Így szűrővizsgálat nélkül sokáig nem is tudja a páciens, hogy fertőzött-e, és gyakran már csak későn derül ki a betegség. Ráadásul sokan hallottak már ugyan a HPV-ről, de mivel gyakran azonosítják a méhnyakrákkal, így a betegségtől való félelem miatt sem látogatnak el az orvoshoz. Ez bizony egy tévhit, ezért nagyon fontos lenne, hogy mindenki megfelelően tájékozódjon a betegségről és a szűrővizsgálat fontosságáról" – mondta Dr. Nagy László Zoltán.

A humán papilloma vírus, közismertebb nevén a HPV, egy igen gyakran előforduló, szexuális úton terjedő vírus, amely mind a nőket, mind a férfiakat egyaránt veszélyezteti. A HPV attól függően, hogy melyik típusával fertőződtünk, főként a bőrön és a nyálkahártyákon okozhat elváltozásokat, amely lehet szemölcs, vagy olyan fertőzés, amely akár daganatos megbetegedést is előidézhet. A betegség elleni védekezés egyik módja a védőoltás, amelyet fél év alatt 3 adagban kap meg a páciens. Ez azonban csak akkor biztosít védelmet, amíg nem fertőződtünk meg a vírussal, valamin nem nyújt segítséget a már meglévő betegségek kezelésében, leküzdésében. A védőoltás azonban nem jelenti azt, hogy nincs szükség a rendszeres szűrővizsgálatra!

Ha már volt szexuális kapcsolatunk, vagy ha egy korábbi vizsgálat már kimutatta a HPV jelenlétét, abban az esetben a betegség megelőzésének leghatékonyabb módja az évenkénti szűrővizsgálat. A vírus ugyanis sok esetben nem okoz semmilyen panaszt, sőt az is előfordulhat, hogy a szervezet immunrendszere bármilyen külső beavatkozás nélkül megszabadul tőle. Ezért nem szabad arra várni, hogy tünetek jelentkezzenek!

A HPV ugyanis jelen van a fertőzött sejtekben még akkor is, ha nem okoz semmilyen elváltozást. A felderítés egyik módja a citológiai vizsgálathoz hasonló módon elvégzett HPV szűrés, amely során a méhnyakszájról vett mintából speciális vizsgálattal kimutatható a vírus jelenléte, valamint megállapítható a típusa és a fertőzöttség kockázata is. Ha alacsony kockázatú vírusfertőzésről van szó, amely nem okoz látható elváltozást, elegendő a rendszeres citológiai vizsgálat, amellyel megelőzhető a komolyabb betegség kialakulása. Amennyiben magas kockázatú a fertőzés, de még nem alakult ki a rosszindulatú elváltozás, a fertőzött területek eltávolítása megoldást jelenthet. Ebben az esetben különösen javasolt a további rendszeres vizsgálat, ugyanis fennállhat az esetleges újrafertőzés veszélye, amely a betegség kiújulását jelentheti.

Ha a szűrővizsgálat komolyabb betegséget, azaz méhnyakrákot mutat ki, abban az esetben a megoldást a méh eltávolítása jelentheti, illetve a betegség előrehaladott stádiumától függően a szakorvos további kezelést javasolhat. A HPV a férfiaknál is előfordulhat, ám az ő estükben a fertőzöttség általában nem okoz látható tüneteket, vagy nem alakul ki náluk a betegség. Mivel az együttlétek során fennáll a visszafertőzés veszélye, így azoknak a férfiaknak, akiknek a partnerét HPV okozta betegséggel kezelték, mindenképp javasolt a HPV szűrés elvégzése.

"A HPV önmagában nem egyenlő a méhnyakrákkal. Ám az igaz, hogy ha nem derül ki időben a fertőzöttség, annak akár súlyos következményei is lehetnek. Minden hölgynek tudnia kell, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a betegség megelőzésének egyik leghatásosabb módja – a megfelelő védekezési módszereken túl – a rendszeres szűrővizsgálat. Annál is inkább, mert az időben felfedezett betegség jó eséllyel gyógyítható" – tette hozzá a doktor úr.

Forrás: Sajtóközlemény