Ezeket látta már?

Életveszélyes hepatitis járvány gyerekeknél - mit lehet tenni ellene?

hasfájás, hepatitisz, gyerek, betegség, májgyulladás

Egészséges immunrendszerű gyermekek betegednek meg májgyulladásban (=hepatitis) olyan súlyosan, hogy az májtranszplantációt, mint végső megoldást tehet szükségessé, vagy halálos kimenetelű lehet.

Mi is írtunk a gyerekeket érintő májgyulladásos járványról, világszerte már több mint 100 esetről számoltak be. Adenovírusra gyanakodnak és koronavírus okozta fertőzést, Covid-19-et vélnek a háttérben meghúzódni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb információira támaszkodva mutatjuk be azt, amit eddig tudunk a rejtélyes, ugyanakkor veszélyes hepatitisről.

Nem ismert a gyerekek májgyulladásának oka

Kérdőjelekkel teli ingoványos területen mozognak a szakemberek, akik számára teljesen új az 1 hónappal ezelőtt Skóciában kezdődött, azóta azonban a világ számos pontján felbukkanó jelenség. Az egyébként egészséges (kis)gyermekek körében terjedő májgyulladás pontos oka nem ismert, nem zárható ki, hogy abban a koronavírus-pandémia is közrejátszott/közrejátszik, de hogy miként, az részleteiben nem ismert.

Elsősorban Európában, az USA-ban és Izraelben jelentkezik

2022. április 21-i adatok alapján világszerte már legalább 169 gyermekkori, akut májgyulladásos eset történt. 11 országból jelentettek eseteket, köztük elsősorban az európai és az amerikai régiókból.

  • az Egyesült Királyságban és Észak-Írországban 114 esetről számoltak be,
  • Spanyolországban 13,
  • Izraelben 12,
  • az USA-ban 9,
  • Dániában 6,
  • Írországban <5,
  • Hollandiában 4,
  • Olaszországban 4,
  • Norvégiában 2,
  • Franciaországban 2,
  • Romániában 1 és
  • Belgiumban is 1 esetet jelentettek.

1 és 16 év közöttieket sújt, a betegek 10 %-a transzplantációra szorul, legalább 1 gyermek már életét veszítette

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján már 17 gyermek vár májtranszplantációra. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az életmentő és kockázatos beavatkozás nem minden országban és nem korlátlan számban végezhető el. Románia például arról számolt be, hogy országukban nincs lehetőség gyermekkori májátültetésre.

Vezető tünetek: hasmenés, hányás, emelkedett májenzimszintek, sárgaság

A betegséget jelző kezdeti tünetek közül kiemelhető a hasmenés és a hányás. Emellett jelentősen emelkedett májenzim-szintek (laborleleten ASAT, ALAT értékek emelkedése) tapasztalhatók, illetve a sárgaság jelei is észrevehetők a gyermeken (szem, bőr sárgulása). Furcsa módon az esetek nagy részében a megbetegedés nem jár lázzal.

Ezt a hepatitisz-fertőzést nem hepatitisz-vírusok okozzák

A betegséget nehezen megérthetővé, rejtélyessé és egyben különösen veszélyessé az teszi, hogy jelen esetben nem a hepatitiszvírusok okozzák a hepatitiszt, azaz a májgyulladást. A jelentett esetekben a Hepatitis A, B, C, D és E vírusok jelenlétét kizárták. Ráadásul, olyan nagyobb, nemzetközi utazásokról sem számoltak be az érintett betegeknél, ami egy adott földrajzi helyhez köthetné az eseteket. Világszerte jelen van tehát a veszélyes, ugyanakkor ismeretlen okból kialakult hepatitis.

Okolhatjuk-e a Covid-19-et vagy a gyermekkori Covid-19 elleni oltást?

A jelentett hepatitisek esetek közül 20-nál kimutatták az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) jelenlétét.

Meglepő módon azonban az esetek jelentős részében adenovírus jelenlétét igazolták a laboratóriumi vizsgálatok. 74 esetben mutatták ki az adenovírusok jelenlétét, köztük 18 esetben az adenovírus F 41 típusét. Mindez azért meghökkentő, mert az adenovírusok általában enyhe légúti tünetekkel járó fertőzéseket okoznak, és ha belgyógyászati panaszokat váltanak is ki, az jellemzően immunbeteg/immungyenge személyeknél történik, miközben a jelenlegi helyzetben korábban egészséges, nem immunrendszeri károsodással élő gyermekek körében terjedő megbetegedésről van szó.

Érdekes és további vizsgálódásokra okot adó, hogy a 20 koronavírussal is fertőzött eset közül 19 esetben a koronavírus és az adenovírus együttes jelenlétét mutatták ki.

A májbetegségben érintett gyermekek nagy része nem részesült Covid-19 elleni oltásban, így annak az oki szerepe kizárható.

Az AstraZeneca, a Szputnyik és a Johnson&Johnson Covid-19 elleni vakcinákban is adenovírus van, nem az okozhatja a bajt?

Noha tény, hogy az AstraZeneca, a Szputnyik és a Johnson&Johnson Covid-19 elleni oltóanyagaiban adenovírus szerepel „vektorként”, de az elvileg szaporodásra képtelen formában van jelen az oltóanyagokban. Ráadásul, a fenn említett oltóanyagokat a gyermekeknél nem használták, hiszen azok csak 18 év fölött alkalmazhatók. Ezen az alapon a Skót Közegészségügyi Hatóság szóvivője a következőképpen nyilatkozott: „nincs bizonyíték az állítások igazolására”. Úgy tűnik tehát, hogy a vakcinák nem játszanak szerepet a rejtélyes új kórkép kialakulásában.

Olvasson tovább! Ebből az 5 tünetből tudhatja, hogy májgyulladása van

Mi állhat a háttérben? – 2 lehetséges okra gyanakodnak

Amennyiben valóban adenovírus okozza a megbetegedést (bár ez sem igazolt), akkor 2 lehetséges oka lehet a megszaporodott hepatitis-esetszámnak

1. Az adenovírus egy új variánsa jelent meg, ami a korábbi adenovírusokhoz képest eltérő, súlyosabb tünetekkel jár.

2. Már korábban is cirkuláló adenovírus-törzs okozza a megbetegedést, de ezúttal ez erőteljesebben érinti a gyermekeket, akik a Covid-19 pandémiával összefüggő korlátozások miatt immunológiailag naivnak minősülnek. Azaz a gyermekek szervezete korábban nem találkozott ezzel a típusú adenovírussal, így a jelenlegi „találkozás” súlyosabb következményekkel társul.

Adatokat kér és gyűjt a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a világ epidemiológiai, belgyógyászati és hepatológiai szakmai szervezeteinek a figyelmét fokozott odafigyelésre, alapos kivizsgálásra, adatgyűjtésre és adatmegosztásra hívta fel.

Mit javasol megelőzésre a WHO?

Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem rendel el szigorításokat a Nagy-Britanniába vagy egyéb országokban való beutazást/kiutazást vagy kereskedelmet illetően a hepatitis esetek kapcsán. Mint valamennyi kisebb, esetleg a jövőben kiterjedtebbé váló járvány kapcsán is, annyit tesz a WHO, hogy a higiéniai szabályok betartásának a fontosságára felhívja a figyelmet. Továbbra is lényeges a kézmosás és a tüsszentési-köhögési etikett betartása. Minden odafigyelést meg kell adni annak, hogy a cseppfertőzéssel terjedő kórokozók terjedése megállítható legyen.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Forrás

https://www.who.int/emergencies/disease-outbreak-news/item/2022-DON376

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához