Ezeket látta már?

Engedélyezték a Pfizert az 5-11 éves korosztályban: ez lesz a dózis

pfizer, oltás, gyermek, vakcina, 5-11 évesek, koronavírus, engedély, európa

Jóváhagyta a Pfizer vakcina alkalmazását az 5-11 éves korosztályban az Európai Gyógyszerügynökség.

Az Európai Gyógyszerügynökség közleményében az írta, hogy kiterjeszthetik a Comirnaty alkalmazását az 5-11 év közötti korosztályban is. Itt azonban még elég a felnőtt (12 éves kornál idősebb) adag egyharmadát beadni, vagyis a 30 helyett 10 mikrogrammot.

Az Európai Gyógyszerügynökség most elküldi ezt a javaslatot az Európai Bizottságnak, amely hamarosan dönthet róla.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor kezdhetik el a Pfizer-vakcina tényleges beadását ebben a korosztályban, de vélhetően erre már idén sor kerül.

Megfelelő kutatási eredmények

A Pfizer–BioNTech 4500, 6 hónap és 11 év közötti gyereken végzett teszteket az Egyesült Államokban, Finnországban, Lengyelországban és Spanyolországban. Ebből 3100-an voltak az érintett 5 és 11 év közötti korosztályban. A mérések szerint az alacsonyabb dózis ellenére megfelelő immunválaszt adtak, és a vakcinának köszönhetően az alanyok több mint 90 százaléka megelőzte a koronavírus-fertőzést.

A kísérletben részt vevő gyerekeknél hasonló mellékhatások jelentkeztek, mint a Pfizer-vakcinát kapott felnőtteknél: karfájdalom, levertség, fejfájás, fáradtság, néha hányinger, gyulladt nyirokcsomó. Ezek egy-két napon belül elmúltak.

Az Egyesült Államokban már olthatnak

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) tanácsadó testülete november elején egyhangúlag döntött amellett, hogy az 5-11 év közötti korosztályban olthassanak a Pfizer-vakcinával. A Fehér Ház közlése szerint az első héten, november 10-ig mintegy 900 ezer amerikai gyerek kapta meg az oltóanyag első adagját.

Forrás: Euronews
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához