Ezeket látta már?

Ezért fontos a HIV-terápia betartása a koronavírus járvány alatt

aids, hiv fertőzés, teszt, koronavírus

2 dolgot javasolnak az infektológus szakemberek a COVID–19 járvány kapcsán a HIV-fertőzéssel élők számára: kövessék pontosan a terápiás útmutatást, illetve – ha még nem tették – késlekedés nélkül jelentkezzenek antiretrovirális kezelésre a jelenleg is nyitva tartó centrumokban és decentrumokban.

A COVID–19-fertőzés nem jelent fokozott kockázatot a HIV-vel élőkre, ha betartják a gyógyszeres kezelés előírásait[1] Az AIDS-betegségben elhunytak májusi világnapja alkalmából a szakemberek ismét rámutattak a rendszeres HIV-szűrés és a fertőzés korai felismerésének fontosságára, hiszen az időben elkezdett, szakszerű gyógyszeres kezeléssel a HIV-fertőzés jól kezelhető[3]. Hozzátették: a HIV-szűrés a koronavírus-járvány idején is elérhető.

Hogyan védhetik magukat a HIV-fertőzöttek?

Az idősek mellett a krónikus betegséggel élőkre is kiemelten veszélyes az új koronavírus – szakemberek azonban hangsúlyozzák, hogy a hatékony antiretrovirális kezelésben részesülő HIV-fertőzöttek nincsenek fokozott kockázatnak kitéve sem a koronavírussal való megfertőződés, sem pedig a betegség súlyosabb lefolyása szempontjából.[4]

- Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a HIV-fertőzöttek, akiket időben diagnosztizáltak és az előírásoknak megfelelően szedik az antiretrovirális gyógyszereket, nem képeznek kiemelt kockázati csoportot a járvány szempontjából – hívta fel a figyelmet dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének infektológus főorvosa. - Ezt a hazai adatok is megerősítik, a terápiás ellátásban részesülő 2200 hazai HIV-fertőzött körében eddig nem jelentettek koronavírusos esetet.

A HIV-vel élők számára az is megnyugtató lehet, hogy a jelenlegi nemzetközi tudományos konszenzus szerint a COVID–19 vírus fertőzés a HIV-pozitívaknál sem okoz súlyosabb tüneteket, amennyiben nem immunszuppresszáltak, illetve nincs más társbetegségük.[5]

Szlávik János főorvos hozzátette, hogy több százan élhetnek Magyarországon olyanok, akik tudnak HIV-pozitív státuszukról, de a kezelést – valamilyen okból – még nem kezdték el. Nekik mindenképpen érdemes a lehető leghamarabb bejelentkezni akár a fővárosban, akár Miskolcon, Debrecenben vagy Pécsett egy decentrumban, hogy elkezdhessék a gyógyszeres terápiát. Ez nem csupán a koronavírussal szembeni kitettségüket csökkenti, de lehetőséget ad arra is, hogy gyakorlatilag teljes értékű életet élhessenek.

A korai szakaszban elkezdett és pontosan követett antiretrovirális terápia mellett a HIV-fertőzöttek folytathatják addigi megszokott életüket[6]: dolgozhatnak, sportolhatnak, nemi életet élhetnek. Hazánkban a korszerű HIV-kezelés államilag finanszírozott. Megfelelően beállított terápiával a HIV-vel élőknek egyébiránt nem kell különleges óvintézkedéseket tenniük a koronavírus-járvány miatt, szakemberek véleménye szerint elegendő az általában javasolt ajánlásokat (kézmosás, maszkviselés stb.) betartaniuk.[7]

A társbetegséggel élőknél nagyobb a kockázat

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a 60 évnél idősebb, valamint a más társbetegségekkel - például szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, krónikus légúti megbetegedések és magas vérnyomás - élő HIV-pozitív emberek esetében a COVID–19 betegség lefolyása súlyosabb lehet. Ezért számukra különösen fontos, hogy az előírt módon szedjék a gyógyszereiket.[8]

Szlávik János szerint továbbra is magas azoknak az aránya, akiket csak a betegség előrehaladott szakaszában – az úgynevezett AIDS-stádiumban – szűrnek ki. 2018-ban 57 beteget jelentettek AIDS-stádiumban, tehát minden 4. fertőzött későn szembesül a betegség tényével.[9]

„Pedig a HIV-fertőzés ma már jól kezelhető és szinten tartható, feltéve, hogy korai szakaszában sikerül felismerni és megkezdik a kezelést. Az új, még hatékonyabb gyógyszerek egyre kevesebb mellékhatást okoznak, miközben a vírusszámot rendkívüli mértékben lecsökkentik” – fogalmazott Szlávik János.

Olvasson tovább! Mégsem a hideg okozza a felfázást?

A főorvos becslése szerint hazánkban jelenleg 3000-4000 HIV-fertőzött él. A kezelésben nem részesülők többsége nem tud az érintettségéről, ezért szükséges a rendszeres tesztelés, különösen a kockázati csoportokban.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint továbbra is végeznek HIV-szűrést kedd és csütörtök délutánonként a IX. kerületben az Albert Flórián út 2-6. szám alatt. A gyorstesztes szűrés térítésköteles, a vénás vérből végzett teszt pedig ingyenes.[10] Május 11-től szerdánként 16-18 között újraindul az ingyenes, kombinált gyorstesztes HIV-, hepatitis B, C és szifilisz szűrés a VIII. kerületi Déri Miksa utcában is (bejárat az Auróra utca 22–28. felől).[11] Az eredmény a helyszínen megvárható.

Az NNK adatai szerint 2018-ban összesen 229, a tavalyi év első kilenc hónapjában pedig 169 új HIV-fertőzöttet regisztráltak hazánkban. Magyarországon tavalyelőtt 16 beteg halt meg AIDS-ben, és az is kiderül a statisztikákból, hogy 2019 első 9 hónapjában 12 áldozata volt a betegségnek.[12]

Az áldozatokról 1983 óta világszerte gyertyagyújtással emlékeznek meg május harmadik vasárnapján, idén május 17-én. A betegség hazai áldozataira emlékezve – a megfelelő óvintézkedések betartásával – a Szent László Kórház kertjében gyújtanak gyertyát.

Források:

[1] https://www.avert.org/coronavirus/covid19-HIV

[2] https://www.iasociety.org/covid-19-hiv

[3] https://www.cdc.gov/hiv/testing/index.html

[4] https://www.avert.org/coronavirus/covid19-HIV

[5] https://www.iasociety.org/covid-19-hiv

[6] https://www.hiv.gov/hiv-basics/staying-in-hiv-care/hiv-treatment/hiv-treatment-overview

[7] https://www.iasociety.org/covid-19-hiv

[8] https://www.iasociety.org/covid-19-hiv

[9] https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/hivaids/HIV_adatok/HA_2019_III

[10] https://www.nnk.gov.hu/index.php/mikrobiologiai-referencia-laboratoriumi-foosztaly/szolgaltatasok-es-termekek/vervetel-hiv-es-aids-tanacsadas

[11] https://jozsefvaros.hu/hir/5704/hiv--es-hepatitis-szures-minden-kedden-es-csutortokon

[12] https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/hivaids/HIV_adatok/HA_2019_III

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához