Ezeket látta már?

Ezért veszi le a patikában a maszkot, ha rosszul hall!

maszk, koronavírus, gyógyszertár, hallás, fül

Akármennyire is furcsa a jelenség, a gyógyszerengedélyeztetési szakértő elmagyarázta, miért van alapja.

Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő a következőket írta a témában, ami 1 évvel ezelőtti adatokat tartalmaz, de a jelenség a mai napig aktuális:

"Erről a jelenségről többen is beszámoltak az elmúlt napokban és egy gyógyszerészi szakmai zárt csoportban végzett tegnapi (2020. 08. 28.) szavazásban 376 szavazatból 367 (97,6%) megerősítette a jelenség létezését. Jóval kevesebb szavazat alapján (n=30) az is valószínűsíthető, hogy a maszk levételét követően a betegek nagy része tátott szájjal hallgatja amit Neki mondanak (29 szavazat szerint igen, 1 szerint nem). Mik állhatnak e jelenségek mögött?

Először is, a patikákban a plexi-/polikarbonátfal megváltoztathatta az akusztikát. Ha ez valóban így lenne, nem lenne meglepő, hanem csupán csak újra megjelenne egy, a szocialista korszakban még napilap szinten is tárgyalt jelenség arról, hogy az akkori üvegfalak nehezítették a kommunikációt, az olyan „megoldások” pedig, mint a fejmagasságban végzett perforálás (lyukak fúrása) megkérdőjelezte az üvegfal értelmét.

Másodszor, vizsgálatok szerint a maszkok, fajtájuktól függően tompítják a magas frekvenciájú hangokat (lásd az ábrát), mint amilyen a „sz”, „s” és „f”, amik érzékelése a nagyothallók jó része számára a legproblémásabb. Legkevésbé a sebészi és a pamutmaszkoknak van ilyen hatásuk (a többit lásd az ábrán).

A maszkviselés hatása a hallásra A maszkviselés hatása a hallásra Forrás: Koronavírus vakcináció - szakirodalmi tallózó FB-csoport

Harmadszor, a maszk felerősíti a saját légzés hallását (a szuszogást), ami nehezebben lélegző emberek esetén zavarhatja a beszédértést.

Negyedszer, a nyelés vagy a száj kitátása révén az Eustach kürt kinyílik, levegő áramlik a középfülbe, ahol a rezgési viszonyok javulnak és a hallás javul. Vagyis, a szánkkal is hallunk. Talán innen ered a „tátott szájjal hallgat” kifejezés, azaz nagy figyelem esetén hajlamosak vagyunk kinyitni a szájunkat. Maszk nélkül ez a „művelet” akadálytalanabbul hajtható végre.

Összességében tehát van racionális magyarázata annak, hogy a nehezen halló ember maszk nélkül némiképpen jobban hall. Ettől különálló, de nagyon fontos probléma az, hogy a maszk lehetetlenné teszi a szájról történő olvasást. Most derülhet ki a legnyilvánvalóbban, hogy nagyon sok a kisebb-nagyobb mértékben halláskárosult beteg. Az Ő problémáikkal is foglalkozni kellene."

HIvatkozás:

- Face masks make it harder to hear, but amplification can help https://publish.illinois.edu/augmentedlistening/face-masks/

Olvasson tovább! Koronavírus: ezért jobb, ha a sebészi maszk helyett ilyet visel!

Forrás: Koronavírus vakcináció - szakirodalmi tallózó FB-csoport
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához