HIV: egy különleges eljárásnak köszönhetően egy 53 éves férfi kigyógyult a betegségből

Betegségek
2023. február 21. 10:04

A 53 éves az eljárásnak köszönhetően már 4 éve nem szedi a gyógyszereket, és nem esett vissza.

Egy férfi őssejt-transzplantáció után meggyógyult a HIV-betegségből − közölték a kutatók. Az 53 éves, düsseldorfi betegként ismert személy mindössze a harmadik, akit valaha is meggyógyítottak a kezeléssel, amely a szervezet őssejtjeinek pótlását jelenti. Négy éve nem szed antiretrovirális gyógyszereket − a vírus kordában tartásához általában naponta szükséges tablettákat −, és nem esett vissza - írja az Index.

HIV után leukémia

A düsseldorfi férfinél 6 hónappal HIV-diagnózis után leukémia alakult ki, ezért volt szükség az őssejt-transzplantációra. Közel 10 éve történt a beültetés, és a férfi 4 éve hagyta abba a HIV-terápiát, és azóta is jó egészségnek örvend.

"Még mindig nagyon jól emlékszem a háziorvosom első mondatára: Ne vegye annyira a szívére. Együtt fogjuk meglátni, hogy a HIV gyógyítható. Akkoriban alibinek gondoltam a kijelentést" - mondta az egykori beteg, aki ma már annál büszkébb az orvoscsapatra, akiknek sikerült kigyógyítaniuk a HIV-ből − és egyúttal a leukémiából is.

"Idén Valentin-napon ünnepeltem a csontvelő-átültetésem 10. évfordulóját. A csontvelődonorom volt a díszvendég." -jegyezte meg a férfi, aki úgy döntött, ideje egy részét a HIV-kutatásra irányuló adománygyűjtés támogatásának szenteli, és történetével a vírussal küzdők megbélyegzése ellen küzd.

Őssejt-transzplantáció: egy veszélyes eljárás

Az, hogy a vírus nem tért vissza, a szakemberek véleménye a nagyon precíz tudományos és terápiás előkészítésnek és ellenőrzésnek köszönhető. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a düsseldorfi férfi esete a leghosszabb és legpontosabb diagnosztikai megfigyelés, amelyet őssejt-transzplantáció után egy HIV-fertőzött betegnél végeztek.

Az őssejt-transzplantáció esetében a beteg vérsejteket elpusztítják, ezután pedig a vérből vagy csontvelőből eltávolított egészséges őssejtekkel helyettesítik. A nagy kockázat miatt őssejtátültetéseket csak életveszélyes betegségeknél alkalmazzák. A szakértők szerint most folytatni kell a kutatásokat annak érdekében, hogy a betegek a jövőben e veszélyes eljárás nélkül is legyőzhessék a HIV-fertőzést.

Olvasta már?

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tényleg sikerült meggyógyítani egy HIV-beteg nőt?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: index
# őssejt# őssejtterápia# HIV# HIV-fertőzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();