Ezeket látta már?

Influenzamonitor ma: még mindig sok a beteg!

Az elmúlt héten tovább csökkent a betegek száma, de még mindig sokan fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának főorvosa szerdán (03.02.) sajtótájékoztatón Budapesten.

Az év nyolcadik hetében mintegy harmadával kevesebben, összesen 32 ezren fordultak orvoshoz influenza miatt - mondta.

Influenzamonitor ma: még mindig sok a beteg!

A kórházba kerülő betegek száma is 24 százalékkal csökkent; a múlt héten összesen 262 új beteget vettek fel influenzás panaszokkal. Szintén csökkent a súlyos állapotban lévő, kórházban ápolt betegek száma: 63 új beteg részesült intenzív ellátásban, gépi lélegeztetésre 48 esetben volt szükség - ismertette az OEK főorvosa.

Molnár Zsuzsanna elmondta: az elmúlt héten az ország valamennyi területén csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma. A legtöbben Pest, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, míg a legkevesebben Komárom, Csongrád és Baranya megyében keresték fel háziorvosukat. Négy megyéből összesen nyolc közösségi járványt jelentettek az ÁNTSZ-nél. Ezek Veszprém, Tolna, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében hét óvodát és egy általános iskolát érintettek.

Összességében viszont az ország valamennyi területére kiterjedő influenzajárvány intenzitása mérséklődött - hangsúlyozta az OEK főorvosa.

Kifejtette: a betegség továbbra is a gyermeknél, közülük is a 10-14 évesek korosztályánál fordul elő leggyakrabban.

Az év nyolcadik hetében a laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedések döntő többségét, mintegy 88 százalékát az influenza A(H1N1) vírusa okozta - tette hozzá.

Molnár Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy az elmúlt egy hétben tízen haltak meg az influenza miatt, köztük egy öt éven aluli gyermek is. Így eddig összesen harmincöt embernél derült ki, hogy halála összefüggésbe hozható az influenzával.

Az áldozatok többségének az influenza mellett más krónikus betegsége is volt, influenza ellen nem voltak beoltva. Harminckét esetben az influenza A(H1N1) vírusával fertőzött ember halt meg, három esetben pedig az influenza B vírusát mutatták ki a vizsgálatok - mondta az OEK főorvosa.

Forrás: MTI