Ezeket látta már?

Júniusban indulhat a 12-16 évesek oltása

koronavírus, oltás, gyerekek, covid, vakcina

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapítója, háziorvos beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában arról, hogy mikor indulhat idehaza a gyerekek oltása.

A szakértő a műsorban elmondta, hogy az egész orvosszakma, kiemelten a házi gyermekorvosi szakma az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) az állásfoglalására vár, hiszen hamarosan megszülethet az a döntés, hogy a 12 és 16 év közötti korosztály vackinálására is lehetőség lesz mRNS alapú vakcinákkal.

Jó lenne az esetleges őszi hullám előtt beoltani a gyerekeket

Békássy Szabolcs megfogalmazása szerint a potenciális őszi negyedik hullám kirobbanásának megfékezéséhez szükséges, hogy a gyermekek oltása is rendben megtörténjen, így, „ha ez az állásfoglalás megszületik, akkor a házi gyermekorvosok készséggel be fognak csatlakozni a folyamatba”.

A szakember úgy látja, jóval több mRNS alapú vakcina fog rendelkezésre állni, amikorra az EMA várható állásfoglalása megszületik, vagyis a 12–16 éves populáció biztonsággal oltható lesz, és ki fogja tudni elégíteni az érkező igényeket a majdan rendelkezésre álló vakcinakészlet. Békássy Szabolcs hozzátette: amennyiben a várakozásaik szerint döntés június elején megszületik, akár már a tanév utolsó heteiben is elindulhat az oltás.

Ez is érdekelheti:

Forrás: infostart.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához