Ezeket látta már?

Kínai koronavírus vakcina: ezt mondta a magyar virológus az oltóanyagról

Betegségek
2021. január 25. 11:34
koronavírus, vakcina, oltás, covid, kínai

Jakab Ferenc, virológus a Covid-19 elleni kínai vakcináról beszélt.

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője Jakab Ferenc az ATV Heti Napló című műsorában elmondta: az, akit beoltanak koronavírus ellen jó eséllyel nem adja tovább a fertőzést. Továbbá rávilágított arra is, hogy ha valaki a covid vakcina beadása után fertőződik meg, valószínű enyhe lefolyású vagy tünetmentes lesz a betegsége.

A Sinopharm vakcinájáról elmondta, hogy bár első generációs, az első és a második klinikai vizsgálatok eredményei jók:

„Azt tudom mondani, hogy első- másod és harmadgenerációs vakcinák között van különbség, de a legnagyobb baj, ha elkapjuk a vírust, súlyos betegséget szenvedünk és kórházba kerülünk."

Hozzátette:

„Ha tudományos tények és publikációk alátámasztják egy vakcina hatásosságát, akkor nincs olyan vakcina, amivel ne oltathatnánk be magunkat."

Ez is érdekelheti:

Jakab Ferenc elmondása szerint a koronavírus oltás akkor is jó, ha valaki már átesett a covid fertőzésen, mert egy sokkal erősebb immunválaszt kaphatunk.

A pécsi-bécsi vakcinafejlesztéssel kapcsolatban elmondta, hogy jól haladnak, és jó eséllyel január végén, február elején kezdhetik az állatkísérleteket.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus # vakcina # Covid-19 # kínai vakcina # Sinopharm

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés