Ezeket látta már?

Kiperelték a koronavírus adatokat Müller Cecíliáéktól

muller cecilia koronavirus oltás

Idén májusra érkeztek meg a TASZ-hoz a 2020-as adatok az NNK-tól.

Pereskedéssel és büntetőfeljelentés árán tudott Covid-adatokat szerezni a TASZ a Nemzeti Népegészségügyi Központtól – írta meg a 444. A civil szervezet a koronavírus járvány második és harmadik hullámának egy-egy szakaszáról kért fertőzési, halálozási és oltási statisztikákat olyan részletességgel, ahogy azt az NNK magától nem hozta nyilvánosságra.

Miután a TASZ nem kapta meg az igényelt adatokat, bíróságra ment, ahol a 444 cikke szerint az NNK azzal érvelt, hogy a TASZ rosszhiszeműen járt el, amikor naponta írt az NNK-nak e-mailt, és plusz munkaterhet jelentett volna a kért adatok kiszolgáltatása, ugyanis az adatok csak ömlesztve voltak meg. Továbbá azzal is érveltek, hogy nem tartják feladatuknak kiszolgálni a TASZ adatigénylését.

A bírósági ítélet szerint azonban a TASZ kérése nem volt visszaélés, sem indokolatlan, és az NNK-nak ki kellett volna adnia a kért adatokat, bontásban. Ez az ítélet már 2021. októberében megszületett, az NNK mégsem szolgáltatta ki az adatokat, majd idén áprilisban a TASZ megkapta a 2020-as számokat - azt követően, hogy a TASZ feljelentéssel élt a rendőrségen.

Olvasson tovább! Rusvai nem fogja beadatni magának a 4. oltást

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához