Ezeket látta már?

Koronavírus: akár 10 ezer fölött is lehet a magyar halálos áldozatok száma

modern_korhaz

A Covid miatti többlethalandóság akár a 14 ezret is elérhette.

A Népességtudományi Kutatóintézet adatai alapján a koronavírus-járvány jelentős hatással lehetett a magyarországi halálozásokra. - írja a 444.hu

A többlethalandóságot úgy számolják ki, hogy összehasonlítják a 2020-ban elhalálozottak számát egy becsült számmal: azzal, amit az előző évek adatai alapján kiszámolnak, miszerint különböző betegségek, balesetek miatt hányan haltak volna meg. A kettő közötti különbséget nevezik többlethalálozásnak, amit jelen esetben a koronavírusnak tudhatunk be.

A tanulmány a közvetett hatások közé sorolja az egészségügyi rendszer túlterheltségét, ami nemcsak a koronavírusos betegeket érinti.

A koronavírus járvány első halálesetei (12. hét) és az 52. hét utolsó napja között a többlethalandóság 13,7 ezer fő volt - és ebben még nincsenek benne a mostani hetek szomorú rekordokat döntő számai. Összehasonlításképpen: influenzában évente átlagosan 2-3 magyar halt meg.

Ez is érdekelheti:

A szerző, Tóth G. Csaba szerint a becsült többlethalandóság nagyjából a másfélszerese annak, ahányan a hivatalos statisztika szerint elhunytak közvetlenül a koronavírushoz kapcsolódóan 2020-ban.

Forrás: 444
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához