Koronavírus elleni védőoltás: mikor lesz elérhető?

#koronavírus #Vuhan #koronavírus ellen #védőoltás
2020.01.29.

A koronavírus okozta járvány elleni védőoltás kifejlesztésével három kutatócsoport is foglalkozik. Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy hozzáférhető legyen az ellenanyag?

A jövő járványaival foglalkozó nemzetközi szervezet, a CEPI támogatásával 3 kutatócsoport megkezdi a kínai járványt okozó új koronavírus elleni vakcinák kifejlesztését - írja a HVG.hu

Júniusban tesztelhetik a koronavírus ellenanyagát

Az új védőoltások kifejlesztése rendszerint hosszú évekbe telik, de a járványügyi felkészüléssel kapcsolatos újításokkal foglalkozó szövetség, amely két programot egészében, a harmadikat pedig részben finanszírozza, közölte, hogy a célja a munka jelentős felgyorsítása.

A 2017-ben Davosban megalapított, kormányok, magáncégek és civil szervezetek közötti együttműködést koordináló CEPI tervei szerint legalább egy lehetséges vakcina klinikai tesztjét már júniusig elvégezhetik, így a védőoltást egy év alatt teljesen ki lehet fejleszteni, kipróbálni és jóváhagyatni.

A kutatást a Moderna gyógyszer- és vakcinafejlesztő cég végzi az amerikai Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézete, az Inovio Pharma amerikai cég és az ausztráliai Queensland Egyetem közreműködésével.

Mind a 3 program keretében különböző tudományos megközelítéssel fejlesztik ki a védőoltást.

"Arra törekszünk ezekkel a technológiákkal, hogy a génszekvenálástól 16 hét alatt a klinikai tesztekig jussunk a kórokozókkal" – mondta Richard Hatchett, a CEPI vezérigazgatója. "A sikernek nincs biztosítéka, de reméljük, hogy a munka révén jelentős lépést tudunk tenni a betegség elleni védőoltás kidolgozásához."

1 évre lehet szükség a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztéséhez?

A CEPI azokat a technológiai platformokat kívánja felhasználni, amelyekkel eredményt értek el olyan más fertőző betegségek ellen, mint a MERS (közel-keleti légúti koronavírus) vagy az ebola – tette hozzá Hatchett. A Globális Oltóanyag- és Oltási Szövetség (GAVI) szerint is legalább 1 évbe telik az új koronavírus elleni védőoltás kidolgozása. Seth Berkley, a GAVI vezérigazgatója szerint a tudósok nem ismerik eléggé az új betegség járványtani sajátosságait, hogy jelenleg pontosan meg tudják állapítani a kockázatot.

Kérdése van? Hívjon fel egy ORVOST ITT, és tájékozódjon!

"Jó hír, hogy a kutatóknak már sikerült szekvenálniuk a vírus genomját (megállapítaniuk az RNS-sorrendjét), így világszerte több szervezet is megkezdhette a munkát a védőoltás kifejlesztéséért" – mondta Berkley a dpa német hírügynökségnek. Védőoltások kifejlesztése a koronavírusok ellen jóval egyszerűbb, mint a malária vagy a HIV-vírus ellen – tette hozzá.

Berkley szerint így is több hónapba telik, amíg az első klinikai tesztekre sor kerülhet, és legalább 1 évre lesz szükség, amíg a védőoltás mindenki számára elérhető lesz.

Forrás: hvg

Forrás: EgészségKalauz