Friss koronavírus hírek ma

Koronavírus: katonai orvosokat küld Sanghajba a kínai hadsereg

koronavírus, ba2, Kína, covid

Sanghajban rekordszámú fertőzöttet azonosítottak. A járványt az omikron BA.2 alvariánsa okozza.

A kínai hadsereg vasárnap jelentette be, hogy több mint kétezer egészségügyi dolgozót küld a városba, akik a tesztelés mellett az orvosi ellátásban is segítséget nyújtanak. Sanghajban hétfőn kezdik meg a teljes lakosság tesztelését a jelenlegi, a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa okozta járványhullám összes esetének kiszűrésére. A tömeges tesztelési akciót 36 óra alatt kívánják teljesíteni.

Sanghajt a múlt hét elejétől kezdve két szakaszban lezárták, hogy megfékezzék a covid terjedését. Jelenleg a lezárások második szakaszában, a Huangpu-folyótól nyugatra található városrészekben van érvényben vesztegzár, amelyet a tervek szerint kedden oldanak fel. Az első szakaszban lezárt, a folyótól keletre és délre fekvő területek teljes lezárását ugyan pénteken feloldották, ám azokban a lakónegyedekben, ahol eseteket azonosítottak, 14 napos karantén intézkedés alkalmazásáról döntöttek, egységesen március 28-ai kezdődátummal.

A sanghaji egészségügyi hatóságok hétfőn 425 újabb megbetegedést, és 8581 új, panaszmentes fertőzöttet jelentettek. Ez a legmagasabb napi esetszám volt a mostani járványhullám során. A városban azonosított fertőzöttek száma ezzel 60 ezer fölé emelkedett.

Akkor is érdemes felvennie az oltást, ha már előzőleg megfertőződött! Olvasson tovább!

A város megsegítésére Kína több tartományából küldtek egészségügyi dolgozókat, akiknek a száma megközelíti a tízezret. A sanghaji kormányzat a múlt héten elismerte, hogy nem volt megfelelően felkészülve az újabb járványhullámra, és nem tudott kielégítően gondoskodni a lezárt területeken élők szükségleteiről.

A múlt hét során a lezárt területeken élők akadozó élelmiszerellátásra, illetve élelmiszerhiányra, a központi karanténban elkülönített, tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező fertőzöttek pedig rossz körülményekre panaszkodtak.

Forrás: MTI