Ezeket látta már?

Koronavírus: kiszámolták, mikorra érhetjük el a nyájimmunitást

koronavírus, covid, nyitás, magyarország, oltás, vakvina, nyájimmunitás

Mikor lélegezhetünk végre fel - maszk nélkül?

Ahhoz, hogy a koronavírust megállíthassuk, egyes számítások szerint minimum 60 százalékos immunitásra van szükség, mások szerint inkább 90 százalékra. Izraelben, ahol a világ leghatékonyabb oltóanyagával oltanak, 80 százalékos átoltottságra teszik a nyájimmunitás alsó lehetséges határát, ami a fertőzésen egyébként átesettekkel együtt 90 százalék feletti immunizáltságot jelenthet a népességben - írja a 444.hu. A becsléseken alapuló számítások végzett azzal kapcsolatban, hol is tartunk most a számokban itthon.

Hányan kapták meg az első koronavírus oltás, és hányan estek át a fertőzésen?

Az immunitást természetes úton is megszerezhetjük, azaz, ha átestünk a koronavírus fertőzésen - ez a kockázatosabb út -, és védőoltással is immunizálhatjuk magunkat.

Ahhoz, hogy kiszámoljuk azt, hogy hányan lehetnek ma Magyarországon immunisak, meg kell nézni, hányan fertőződtek meg, és hányan kapták meg az oltás legalább első adagját.

Már az első adag oltás után 2 héttel is jelentős antitest termelődik a szervezetben, így már egyetlen adag koronavírus vakcina is jelentős védelmet adhat, és elkerülhetjük a súlyos Covidot, így az oltási stratégia is ehhez alkalmazkodik. Az első oltást már majdnem 1,5 millióan megkapták.

A jelenlegi adatok szerint mostanra közel 550 ezren estek át a fertőzésen - legalábbis a regisztrált adatok szerint. Ha azt vesszük alapul, hogy ők minimum 6 hónapig védettek, így, ha ezt a számot hozzáadjuk a 2 héttel ezelőtti átoltottak számához, akkor az immunisak száma megközelíti a 1,5 milliót, ami 15 százalékos immunitást jelent a teljes lakosságra nézve.

Persze, ezek csak megközelítőleges számok, hiszen számos tényezőt - többek között az elhunytakat és azokat, akik átestek a fertőzésen, de már megkapták az oltást - nem vette figyelembe a számítás, mint ahogy azt sem, hogy a regisztrált koronavírusos betegek számánál azok száma, akik valóban átestek a fertőzésen minimum a négyszerese lehet. A lap kiszámolta, hogy ha ezt a négyszeres szorzót veszi figyelembe a koronavírus fertőzésen átesetteknél (ami így tehát 2 millió fő körüli), akkor a kapott számot összeadva a 2 héttel ezelőtti első adag koronavírus vakcinát megkapottak számával, majdnem 3 millió immunis főről beszélhetünk Magyarországon.

Ez is érdekelheti:

Nem a fertőzés megelőzése a cél, hanem a súlyos lefolyás megakadályozása

A lap több kutatóra hivatkozva azt írja, amit egyébként mi is egyre több helyen olvashatunk, hogy a koronavírust nyájimmunitással nem lehet majd kordában tartani, ugyanis mutálódik, és minél inkább mutálódik, annál inkább esélyes, hogy a vakcinák hatása csökkenni fog az újabb és újabb variánsokkal szemben. És egyelőre még azt sem tudni, hogy a vakcinák mennyire képesek megelőzni az újrafertőzést.

A tudósok, kutatók szerint a cél inkább - ugyanúgy, ahogy az influenza esetében - nem a vírus terjedésének, hanem a súlyos lefolyás megakadályozása kell legyen, amiben a vakcinák nagyon is sokat segítenek. Az viszont gondot jelenthet, ha a gazdag országok átoltják az állampolgáraikat, miközben a szegényebb államoknak nem jut oltóanyag, ugyanis ezáltal az utóbbiakban a koronavírus mutálódhat, ami aztán eljutva az oltott területen élőkre újra fertőzéseket okozhat. Vagyis, az oltást globális szinten kellene összehangolni. Továbbá a kutatók kiemelik, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a fokozatos nyitásra, és semmiképp sem szabad az azonnali, szabályok nélküli mindennapokra alapozni.

Mi lesz itthon?

A mostani tempóval számolva június közepére kaphatja meg a népesség 50 százaléka legalább az első oltását. A jó hír az, hogy ez vélhetően közelebb lesz. Hozzá kell tennünk, hogy Izraelben már 50 százalékos átoltottságnál is jelenetős javulást tapasztaltak.

Pontos menetrendet nem tudunk, de a második negyedévben annyi vakcina jön az EU-s beszerzésből, és a kormány keleti beszerzéseiből is, hogy az oltóanyag májusra már aligha lesz akadálya az oltásnak. - írja a lap. Persze, az önmagában nem elég, ha lesz vakcina, azt el is kell fogadniuk az embereknek.

Forrás: 444
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához