Koronavírus: Romániában áldatlan állapotok uralkodnak a kórházakban

koronavírus, covid, intenzív osztály, kórház

A Covid negyedik hullámában Románia vesztésre áll, és még Európa legszegényebb országának számító Moldovától is segítséget kértek.

Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán - jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.

Romániában szomorú rekordok dőltek meg

A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban vagy az 1977-es földrengésben haltak meg. A szakember szerint Romániában már három hónapja meghaladja az 1,1-et a reprodukciós ráta, amely azt mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a fertőzést. Popovici szerint "két hét is sok lett volna", és a döntéshozóknak ilyen körülmények között már rég szigorítaniuk kellett volna a járványügyi korlátozásokat.

Úgy vélekedett: azok után, hogy a hatóságok felülbírálták a közegészségügyi intézet Bukarest és a vele összenőtt települések vesztegzár alá helyezésére vonatkozó javaslatát, nem is történhetett más, mint a járványhelyzet további romlása.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint Romániában ismét megdőlt a fertőzési és halálozási rekord: az utóbbi 24 órában 18 863 embernél diagnosztizálták a Covid-fertőzést, ami 40 százalékkal haladja meg az elmúlt két hét átlagát.

Az utóbbi 24 órában 561 koronavírusos beteg halt meg, ami több mint 80 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

Nincs hely az intenzíven

A kórházakban már csaknem húszezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1805-nek jutott hely az intenzív terápián.

Klaus Iohannis román államfő kedd esti televíziós nyilatkozatában úgy értékelte, Románia a szenvedés időszakát, rettenetes következményekkel járó nemzeti drámát, egy rémálmot él át, ugyanakkor riasztónak nevezte azt a tétlenséget is, ahogyan a hatóságok viszonyultak a helyzethez. Az elnök bejelentette: szerdára összehívja a járvány kezelésében illetékes kormányzati hatóságok vezetőit, hogy meghozzák azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek a kialakult helyzetben még segíthetnek megvédeni a polgárok életét.

Olvasson tovább! Krízis: Romániában 1900 koronavírusos vár ágyra a kórházakban

Iohannis szerint a parlamentnek sürgősségi eljárásban kellene bevezetnie a zöld igazolványt, korlátozni kell a mobilitást, az emberek közti érintkezést, és bármilyen népszerűtlenek is lennének, ezeket az intézkedéseket haladéktalanul fel kell vállalni - jelentette ki az államfő.

Klaus Iohannis az oltás felvételére, a védőmaszk viselésére és a zsúfolt helyek kerülésére szólította fel polgártársait, kifejezve reményét, hogy összetartással sikerül kilábalni az országot sújtó egészségügyi válságból.

Forrás: MTI