Ezeket látta már?

A kullancsok ősszel is csípnek! Így védekezhet ellenük

kulllancs, csípés, lyme-kór, fsme

Habár beköszöntött az őszi idő, a hűvösebb, esős napok, ez még nem jelenti azt, hogy a kullancsok eltűntek volna, és a következő hónapokban biztonságban lennénk tőlük.

Miért kell ősszel is védekezni a kullancsok ellen?

Ezek a kis méretű vérszívók ugyanis elsősorban fagypont feletti hőmérsékleten aktívak. Az igazán hideg napok pedig ősszel elég ritkák, és télen is egyre rövidebb az az időszak, amikor olyan alacsony a hőmérséklet, hogy az a kullancsokra nézve kedvezőtlen lenne. A hűvös őszi idő így nem óv meg tőlük.

A kullancsok életciklusukat tekintve ősszel válnak kifejlett, felnőtt példánnyá, és ahogy a fejlődésük során nőnek, egyre nagyobb gazdatestet választanak, amire rátapadnak, hogy a vérével táplálkozzanak – így mennek rágcsálókról, madarakról tovább nagyobb testű állatokra, macskákra, kutyákra, szarvasokra, emberre. Minden fejlődési alakjukban általában egyszer táplálkoznak, így például a peték lerakása előtt a kullancsnak sok táplálékot kell magához vennie, ezért az emberből is akár 1-2 napig szívja magába a szükséges mennyiségű vért.

Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok?

A kullancsok a vérszívás során olyan komoly betegségeket adhatnak át az embernek, mint a Lyme-kór, amely minden 5. embert érint Közép-Európában, vagy a kullancs-encephalitis, azaz a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás, így nagyon fontos, hogy megfelelően védekezzünk ellenük – ősszel is. Elsősorban kerüljük azokat a helyeket, ahol tartózkodhatnak: főként magas füves és sűrű fás-bokros területeket! Ha például ősszel kirándulni megyünk, maradjunk a kitaposott ösvényeken, ahol a legkevésbé valószínű, hogy egy hosszabb fűszál végéről ránk akaszkodik egy kullancs, vagy a lehullott őszi falevelek közt megbújó egyedek ránk másznak.

Az öltözékünkre is érdemes odafigyelni. Viseljünk hosszúszárú nadrágot, és a szárát tűrjük be a zokninkba! A felső ruházatunk is legyen hosszú ujjú és szűk nyakú, és ne feledkezzünk meg a kullancsriasztó spray-k használatáról sem. A világos színű ruházaton könnyebben észrevesszük azokat a kis fekete pontokat, amik esetleg kullancsok lehetnek. Ha hazaértünk, végezzünk magunkon és a többi kirándulón is kullancskutató ellenőrzést. Kezdjük a fejnél, a hajnál, a fülnél, és haladjunk szépen lefelé: a hát, a hónalj, a derék vonalán, és a comb, a térdhajlat, a lábfej se maradjon ki!

Ha kullancsot találunk, azt óvatosan távolítsuk el: csipesszel, ne nyomjuk össze a kullancsot, a bőrhöz minél közelebb fogjuk meg és húzzuk ki! A csípés helyét vízzel és szappannal mossuk meg és fertőtlenítsük! Fontos, hogy az eltávolítás után megfigyeljük a csípés helyét, illetve a testünk más területeit is. Ha bármilyen tünetet észlelünk, ami fertőzésre utalhat, például bőrpirosodást tapasztalunk, levertnek, gyengének érezzük magunkat, esetleg lázat, fejfájást, izomfájdalmat vagy egyéb influenzaszerű tüneteket érzünk, forduljunk azonnal szakorvoshoz, aki az esetleges fertőzés megállapítására Lyme-teszt elvégzését javasolhatja.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezek a legjobb, vény nélküli gyógyszerek ízületi gyulladásra a szakgyógyszerész szerint

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#ízületi gyulladás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához