Ezeket látta már?

Negyedik hullám: Merkely szerint erre készülhetünk

Budapest, koronavírus, teszt, covid

Mivel számolhatunk a negyedik hullámban? Erre válaszolt a rektor.

A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán csütörtökön.

A Fürjes Balázs által készített videointerjúban a rektor hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést. Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek - tette hozzá a szakember.

A legfontosabb, hogy minél többen kapják meg a második oltást. Vakcina és egészségügyi kapacitás van bőven. Harmadik oltás az időseknél és a krónikus betegeknél lehet indokolt, ugyanakkor a fiataloknál és várandósoknál nem

- mondta Merkely Béla.

Korábban már írtunk arról, hogy a magas átoltottság ellenére Izraelben emelkedik a fertőzöttek száma. Naftali Bennett miniszterelnök a Ben Gurion repülőtéren tartott, minden helyi TV-csatorna által közvetített kedd esti beszédében arra kérte az izraelieket, hogy idén ne utazzanak külföldre, nyaraljanak az országban, hogy kevesebb eséllyel kerüljenek be külföldről az újabb vírusváltozatok.

Bennett azt javasolta, hogy zárt térben, s különösen a zsúfoltabb helyeken térjenek vissza a maszkviseléshez, de egyelőre az emberek belátására bízzák ezt a kérdést, nem adtak ki erre vonatkozó rendeletet. Bejelentette, hogy a járvány erősödése miatt a kormány újraalakítja a koronavírus ügyeivel foglalkozó, s ebben érintett miniszterek és minisztériumok képviselőit koordináló különleges koronakabinetet.

Ez is érdekelheti:

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához