Ezeket látta már?

Oda lehet a nyarunk: a covid két nagyon fertőző változata váltotta fel az omikront

koronavírus, covid, BA5, BA4, omikron, variáns

Hordjunk újra maszkot, és a veszélyeztetett csoportok oltassák be újra magukat – tanácsolják a francia szakértők, akik szerint így talán elkerülhető, hogy covid az idei nyarat is elrontsa.

Azonnal vegyük fel újra a maszkot a tömegközlekedési járműveken! – kérte a megdöbbent francia közvéleményt a sürgősségi orvosok szervezetének elnöke a televízióban. A vakációzni készülő közvélemény meghökkent, alig egy hónapja szűnt meg Franciaországban ez a kötelezettség, és szinte mindenki úgy érezte: vége a járványnak! Nagyon gyorsan kiderült, hogy nem így van: a koronavírus két nagyon fertőző változata váltotta fel az omicront. Az egyik Portugáliából érkezett Franciaországba, a másik Dél Afrikából.

  • A Ba.4 háromszor olyan fertőző, mint a Ba.5,
  • amely pedig háromszor fertőzőbb, mint az alfa variáns

– nyilatkozta a párizsi Le Figaronak egy virológus, aki hozzátette: két méteres távolságból már bekövetkezhet a vírusfertőzés!

A kórházakból még nem jelentettek sok esetet, de a vírusszakértők szerint a két új variáns fertőzése tovább tart mint az omikron.

  • Portugáliában az új vírusvariáns megjelenése után két hónappal érkezett el a csúcsra a járvány.
  • Franciaországban négy hete fedezték fel az új variánst.
  • Ennek alapján a szakértők úgy vélik, hogy a hatodik hullám csúcsa júliusban következhet be.

Tavaly a delta variáns július végén ért a csúcsra, most ugyanez várható a Ba.5 esetében is. Szerencsére vége az iskolaévnek, ez jelentősen csökkenti a fertőzés veszélyét. Más oldalról viszont a strandokon és a nyári rendezvényeken könnyen terjedhet a vírus.

Terjed a "nyári variáns", van, ahol már kötelező a maszk a munkahelyeken

Új egészségügyi szabály lépett életbe a munkahelyeken péntektől, s ez ismét előírja a maszk használatát, miután Olaszországban is megemelkedett a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma az omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata terjedése miatt.

A munkaügyi minisztérium, valamint a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei között aláírt megállapodás értelmében ismét vissza kell venni az FFP2-es maszkokat a magánszektorban éppúgy, mint a közigazgatási munkahelyeken, illetve általában az állami szférában. A rendelkezés október végéig érvényes.

Az előírás érvényes a zárt térben végzett munkára, például az irodákban, üzletekben vagy a gyárakban, valamint kültéren is, többek között az éttermek teraszain, ha nem biztosított a legalább egyméteres biztonsági távolság.

Az egészségügyi védőeszközt a munkaadónak kell biztosítania a dolgozók számára.

A protokoll az egészségileg sérülékenyebbek számára további négy hónappal meghosszabbítja az otthoni munkavégzés lehetőségét, ennek feltételeiről a munkaadó egyeztet a dolgozói képviseletekkel.

A munkahelyre történő belépéskor ismét megmérik a testhőmérsékletet, és 37,5 Celsius-fok felett a dolgozó nem léphet be. Ahol nincsen elég tér, így a menzákon és az öltözőkben is, ismét csak korlátozott számban lehet bejutni.

Igyekszünk alkalmazkodni a járványhelyzet alakulásához"

- nyilatkozta a megállapodás aláírásakor Andrea Orlando munkaügyi miniszter.

  • Külső térben februárban, beltérben május elsejétől törölték el a kötelező maszkhasználatot. Az üzletek eladói, a bárok pincérjei, a taxisok és számos más munkahely dolgozói azonban önként továbbra is viselték a maszkot.
  • A tömegközlekedési eszközökön - kivéve a repülőket - az FFP2 típusú maszk kötelező szeptember végéig.

Az omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata terjedése Olaszországban is megindult

Az utóbbi egy hétben több, mint ötven százalékkal emelkedett a regisztrált betegek száma. Az utóbbi két napban több, mint 177 ezer új beteget szűrtek, de sokan otthon tesztelnek, nem fordulnak orvoshoz, s nem is jelentik a megbetegedésüket. Az aktív betegek hivatalos száma 770 ezer.

Az egészségügyi minisztérium figyelmeztetése szerint az utóbbi két évvel ellentétben a mostani vírusvariáns a kánikulában is terjed.

A városok utcái, az idegenforgalmi látványosságok, strandok megteltek, és a közel negyvenfokos hőségben nehéz a maszkot viselni.

Attilio Fontana, a járvány egyik gócpontjaként ismert Lombardia tartományi elnöke, arra kérte a lakosokat, hogy tömegben viseljenek maszkot. A tízmilliós régióban az utóbbi huszonnégy órában több mint 12 ezer új beteget regisztráltak, és 13 fertőzött hunyt el.

A halottak napi száma országosan továbbra is száz alatt van, de fokozatosan emelkedik a kórházban kezeltek száma. Négy tartományban - Calabriában, Szicíliában, Umbriában és Valle d'Aostában - a koronavírus okozta Covid-19-betegeknek fenntartott osztályokon a telítettség túllépte a tizenöt százalékos küszöböt, és további négy régióban pedig megközelíti ezt.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához