Ezeket látta már?

Oltás nélkül nem dolgozhatnának a pedagógusok, sem az idősgondozók a németeknél

iskolanyitás, igazolás, covid, fertőzés, járvány, szülői igazolás

Németországban oltáshoz köthetik több szakma gyakorlását.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltás beadatásához köthetik több szakma gyakorlását Németországban - jelentették be hétfőn Berlinben.

Minden eddiginél erősebb járványhullámon megy át Németország

Az oltási kötelezettség a napközbeni kisgyermekellátás és a bentlakásos szociális ellátás területén, vagyis a többi között az óvodákban és az idősotthonokban dolgozókra vonatkozhat majd - mondta a szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) koalícióra készülő Zöldek szövetségi parlamenti frakciójának társelnöke, Katrin Göring-Eckardt.

Azzal kapcsolatban, hogy a liberálisok eddig rendre ellenezték az oltási kötelezettség minden formáját, elmondta, hogy a tervezett új előírás nem kerül bele a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény soron következő módosításába - amelyről csütörtökön szavaz a Bundestag -, hanem később alkothatnak róla jogszabályt.

A csütörtöki szavazásra készített javaslatokat az utóbbi napokban átdolgozták és kiegészítették, mert minden korábbinál nagyobb járványhullám formálódott, amióta a kormányra készülő pártok októberben megkezdték a módosítás előkészítését, és a romló járványhelyzet miatt felerősödött a már csak ügyvezető kormány hivatali idejében alkalmazott szigorú korlátozások felújítására irányuló nyomás.

Így a koronavírus fertőzések terjedésének megakadályozását szolgáló lehetséges intézkedések katalógusába az FDP kezdeti ellenkezésének dacára bekerül egyebek mellett, hogy közterületen és magánterületen is el lehet rendelni az emberek fertőzésveszéllyel járó egymás közti közvetlen kapcsolatainak korlátozását.

A védekezést a gyakorlatban irányító tartományi kormányok azt a lehetőséget is megkapják, hogy megtilthatják vagy korlátozhatják a szabadidős, kulturális és sportrendezvényeket, valamint a gyülekezést, a belépést az egészségügyi létesítményekbe, a szeszes italok árusítását és nyilvános fogyasztását, és a felsőoktatási intézmények működését.

A tervezet szerint nem mehetnek majd étterembe, moziba, színházba az oltatlanok

A törvényt azért kell átdolgozni, mert november 25-től megszűnik a járvány legelején, tavaly márciusban bevezetett kivételes jogrend, amely felhatalmazta a szövetségi kormányt és a tartományi kormányokat, hogy rendeleti úton, törvényhozási hozzájárulás nélkül tegyék meg a lakosság megvédéséhez szükséges lépéseket, és ezzel jogi alapot biztosított az eddigi járványvédelmi intézkedésekhez.

A törvény tervezett reformja alapján a járvány első három hullámával ellentétben a negyedik hullám megfékezéséhez - főleg a liberálisok nyomására - nem lesz lehetőség általános kijárási és utazási korlátozások elrendelésére, az idegenforgalom és a vendéglátás, valamint a kiskereskedelem és az egyéb szolgáltatások általános felfüggesztésére, és sportágak működését sem lehet majd elrendelni.

Ugyanakkor a Covid-19 elleni oltással nem rendelkezők szabadságát nagymértékben lehet korlátozni. Így a tartományi kormányok kitilthatják az oltatlanokat a közösségi élet minden színteréről, amelyen fokozott a fertőzésveszély. Ilyen színtér minden zárt terület, például a vendéglők és a mozik. Az oltatlanok kitiltását jelenti az úgynevezett 2G-szabály, amelynek elnevezését a "beoltott vagy gyógyult személyek" (geimpfte oder genesene Personen) kifejezésből képezték. A védekezés eszközei között nyár óta szereplő szabály előírja, hogy a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok viszont friss negatív vírusteszt birtokában sem.

A 2G-szabályt alkalmazzák november 8. óta a legsúlyosabb járványügyi helyzetben lévő Szászország tartományban, és hétfőn Berlinben is bevezették. A tartományi rangú fővárosban már az első napon látványosan emelkedett az oltási hajlandóság, az oltópontoknál több száz méteres sorok alakultak ki.

A 2G-szabály enyhébb változata a 3G-szabály, amely szerint az oltatlanok is tartózkodhatnak zárt közösségi térben, ha rendelkeznek friss negatív lelettel.

A tervezett új rendszerben a 3G-szabályt kötelezően alkalmazni kell majd a munkahelyeken, vagyis az oltatlanok csak akkor jelenhetnek meg a munkahelyükön, ha 24 óránál nem régebbi negatív vírusteszt letetet mutatnak fel. Megfelel az antigén gyorsteszt is, amely szombattól ismét ingyenesen készíttethető az országszerte több tízezer tesztállomáson. Visszaállítják azt az előírást is, hogy a munkaadó köteles megengedni mindenkinek az otthoni munkavégzést, ha nem feltétlenül szükséges a munkahelyi jelenlét.

Olvasson tovább! Ledöntötte a Covid? Ezt a gyógyszert írassa fel gyorsan a háziorvossal

A hétfőre összeállt módosító csomag tartalmazza azt is, hogy a 3G-szabályt kell érvényesíteni a helyi és a távolsági közösségi közlekedésben.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint egy nap alatt 23 607 ember szervezetében mutatták ki a vírust, ezzel 5 045 076-ra emelkedett a járvány tavaly tavaszi kezdete óta regisztrált fertőződések száma. A Covid-19-cel összefüggésben 43 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 97 715-re emelkedett.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához