Friss koronavírus hírek ma

Omikron: Szlávik szerint rengeteg a tünetmentes fertőzött

koronavírus, covid, intenzív osztály, szlávik

Az omikron hiába okoz enyhe tüneteket, egyeseket súlyosan megbetegíthet. A terjedést gyorsítja, hogy rengeteg a tünetmentes fertőzött.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint a rövidebb karantén és a jelenlegi járványügyi intézkedések abszolút követik az újfajta omikron variánsnak a viselkedését.

Az omikron sokaknál csak véletlen derül ki

„Sokkal gyorsabban okoz megbetegedést, tehát nem 4-5 nap a lappangási ideje, hanem akár 2-3 nap is lehet, a lefolyása emiatt gyorsabb, mint a korábbi változatoknak, azaz bőven elképzelhető, hogy egy héten belül mindenki meggyógyul a betegségből.” – mondta Szlávik János az InfoRádiónak adott interjújában, majd kiemelte a vírust nagyobb mennyiségben a betegség első napjaiban lehet továbbadni.

Szlávik kitért arra is, hogy nagyon sok emberéből, akinél véletlenszerűen derül ki a pozitivitás. Példaként említette, ha egy családban valakinél igazolódik a fertőzés, letesztelik a többi családtagot, és kiderül, hogy a fél család tünetek nélkül hordozza a koronavírust.

A korábbi variánsok tünetei közé a láz, a fejfájás, az izomgyengeség, a köhögés tartozott, ehhez képest az omikronnál pedig hátfájás, derékfájás, torokfájdalom, krákogás, enyhe köhögés, izomfájdalom a leggyakoribb jel.

Omikron: nekik okozhat súlyos megbetegedést

Szlávik hangsúlyozta, hogy az enyhe tünetek ellenére az omikron sem a barátunk. Főleg az oltatlan időseknek, a súlyos immunhiányosoknak, daganatos betegeknek, tüdő-és vesebetegeknek tud súlyos megbetegedést okozni.

Koronavírus: Izraelben már napi 200 ezer felett járhat a fertőzöttek száma - olvasson tovább!

Egy oltatlan idős beteg embernél képes olyan súlyos megbetegedést okozni, ami miatt akár lélegeztetőgépre kerül.

– mondta Szlávik, aki szerint nagyon jó megoldása lenne a világméretű koronavírus-járványnak az omikron, mert nagyon sok embert megfertőz, mindenki kap majd valami védettséget és vége a járványnak. De nem biztos, hogy ez ilyen egyszerű lesz. Majd megjegyezte, hogy a hullám csúcsa után kevés lesz a beteg, és szinte senki sem fog kórházba kerülni covid miatt.

Forrás: infostart.hu