Ezeket látta már?

Új vakcina a gyermekbénulás ellen

Egy új, a gyermekbénulás kórokozójának kétféle törzsét tartalmazó vakcina hatékonyabb, mint a korábban használtak, így a veszélyeztetett területeken élő gyerekeket a védőoltás egyetlen adagjával immunizálhatják a betegséget okozó vírus két törzse ellen.

A The Lancet című brit orvosi folyóirat keddi számában tették közzé tanulmányukat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói a gyermekbénulás elleni úgynevezett bivalens orális vakcinával (bOPV) végzett próbák eredményeiről. Ezek szerint az új típusú védőoltás "jelentősen nagyobb immunválaszt" váltott ki, mint a három alkotót tartalmazó vakcinák.

Új vakcina a gyermekbénulás ellen

A WHO megrendelésére az új oltóanyagot már több gyógyszercég is gyártja az ENSZ szakosított szervezetének gyermekbénulás elleni vakcinálási programja számára.

A poliovírus az idegrendszert támadja meg, és a fertőzést követő pár órán belül visszafordíthatatlan bénulást okozhat. Az öt év alatti gyerekek a leginkább esendőek a vírus törzseivel szemben. 1988-ban, amikor a WHO partnereivel elindította a betegség megfékezését megcélzó programot, a vírus a világ 125 országában volt honos, és naponta 1000 gyerek bénult meg miatta.

A 2008 augusztusa és decembere között lefolytatott vizsgálatban a kutatók három indiai központban született 830 újszülött adatait elemezték. A babák monovalens, bivalens vagy trivalens oltóanyagot kaptak szájon át két adagban, az elsőt a születés után, a másodikat 30 nappal később. A vérminták elemzése azt mutatta, hogy a bOPV hatására emelkedett a legnagyobb mértékben az antitestek mennyisége.

Indiában azóta nagyobb léptékben is tesztelik a vakcinát, vélhetően ennek egyik eredménye, hogy a 2009-es 260 gyerekbénulásos esethez képest idén eddig csak 32 eset fordult elő.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához