Ezeket látta már?

Fokozott küzdelem a fertőzések ellen

Emelni kívánja az EU az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelem finanszírozását. Mintegy 10%-kal emelni kívánja az Európai Unió az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni harc globális pénzügyi alapjához (GFATM) való hozzájárulását - közölték hétfőn Brüsszelben.

New Yorkban kedden tartanak donorkonferenciát az alap feltöltéséről. Az unió részéről Andris Piebalgs fejlesztési biztos vesz részt a találkozón, és azt tervezi, hogy a 2011-2013-as időszakra 330 millió eurós felajánlást tesz, ami mintegy 10 százalékos forrásbővítésnek felel meg az EU részéről.

Fokozott küzdelem a fertőzések ellen

A GFATM 2001-ben létrehozott globális finanszírozási mechanizmus. A három fő fertőző betegség által okozott világméretű veszélyhelyzetet kívánják kezelni az alap segítségével, amely eddig a világ 144 országában 572 program számára 19,3 milliárd dollár összegben vállalt kötelezettséget, és 10,3 milliárd dollárt folyósított a kedvezményezetteknek.

Az alapnak köszönhetően 2 és fél millió ember részesülhetett HIV/AIDS-kezelésben, 6 millió személyt kezeltek tuberkulózissal, valamint a malária megelőzése érdekében 104 millió rovarirtó szerrel kezelt szúnyoghálót osztottak ki.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához