Ezeket látta már?

Közérdekű: gyűjtés a II. Gyermekklinika felújításáért!

Adománygyűjtés kezdődött a Tűzoltó utcai Gyermekklinika intenzív osztályának a felújítására.

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája kiemelkedő szerepet játszik a beteg gyermekek ellátásában, itt ápolják többek között a leukémiás, illetve daganatos gyermekek 50 százalékát.

Közérdekű: gyűjtés a II. Gyermekklinika felújításáért!

Zavartalan és magas színvonalú ellátásuk érdekében a klinika intenzív osztálya teljes körű felújításon esik át, és kialakítanak benne két speciális, zsilippel és elszívó berendezéssel felszerelt elkülönítő helyiséget is azoknak a leukémiában és daganatos betegségben szenvedő gyerekeknek az ápolására, akiket az állapotuk miatt izolálni kell a külvilágtól - közölte a kezdeményezés kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.

A felújítás 40 millió forintos költségéből a klinika 11 millió forintot tud önerőből finanszírozni. A fennmaradó 29 millió forint összegyűjtésére a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány (Robert Burns International Foundation, RBIF) magyarországi szervezete vállalkozott.

"2012-ben az előző évhez képest jelentősen emelkedett a klinikán kezelt, rosszindulatú vérképzőrendszeri és daganatos betegek száma, akik ápolásuk alatt gyakran szorulnak intenzív ellátásra. Az új intenzív osztály felszereltsége a korábbihoz képest teljes megújulást jelent, mindenben megfelelve az Európai Unió és az ÁNTSZ előírásainak" - idézte a közlemény Fekete György egyetemi tanár, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika előző igazgatója, a Burns Alapítvány tanácsadója szavait.

Az RBIF magyarországi szervezete 2005-ben jött létre a Magyar-Skót Társaság tagjaiból. Egyik fő célja, hogy professzionális és átlátható módon végezzen adománygyűjtést Magyarországon, illetve Közép-Európában élő beteg és hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához